Idősek Világnapja Hargita megyében
Október 1-je az Idősek Világnapja a szépkorúakról, az ő tiszteletükről, ünneplésükről és rájuk figyelésünkről szól. A Gyulafehérvári Caritas idén 12 Hargita megyei településen szervez ünnepséget ez alkalomból.
Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tagjai, és mindannyiunknak nagy szükségünk van rájuk. A szépkorúak társadalmunk törékeny kincsei, felejthetetlen értékhordozói, akikre mindannyian fel kell tekintsünk, támogatnunk és tisztelnünk kell őket, hiszen tőlük kaptuk tudásunkat, nekik köszönhetjük hagyományainkat, szokásainkat, gyökereinket, hogy kultúránk most is él és virágzik, ők tanítottak meg minket imádkozni és a Jóistenbe vetett hitünket is nekik köszönhetjük. Legyünk mindig hálásak nekik!
A programot támogatja a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, a Gedeon Richter Románia Rt, valamint a helyi önkormányzatok.
Hargita megyében a következő településeken köszöntjük az időseket:
Gyergyó régió:
Gyergyószárhegy – szeptember 29.-én, program: 16:00 óratól ünnepi köszöntések a helyi Kultúrházban
Gyergyóújfalu – szeptember 30.-án, program: 15:00 órától ünnepi szentmise a katólikus templomban, 16:00 órától ünnepi összejövetel a helyi Kultúrházban
Gyergyócsomafalva – október 1.-én, program: 15:00 órától ünnepi szentmise a katólikus templomban, 16:00 órától ünnepi köszöntések a helyi Művelődési Házban
Gyergyószentmiklós – október 1.-én, program: 10:00 ünnepi szentmise a katólikus templomban, 11:00 órától ünnepi műsor a helyi Korona teremben
Gyergyóremete – október 2.-án, program: 15:00 órától ünnepi összejövetel a helyi Közösségi Házban
Gyergyóditró – október 10. – én, program: 15:00 órától, ünnepi műsor a Pro Ditró Székház Nyugdíjas termében
Csíki régió:
Csatószeg – október 1-én, program: 16:45 ünnepi szentmise a csatószegi templomba, 18:00 idősek köszöntése a csatószegi kultúrotthonban
Gyimesfelsőlok – október 12.-én 11.30 ünnepi szentmise a katólikus templomba, 13 órától ünnepi műsor a helyi Művelődési Házban
Udvarhely régió
Zetelaka – szeptember 29.-én, program: 10.30 órától ünnepi szentmise, majd kulturális műsor a helyi Kultúrotthonban
Felsőboldogfalva – szeptember 30.-án, program: 14:00 órától kultúrális műsor a felsőboldogfalvi Kultúrotthonban
Farkaslaka – október 1. –én, program: 14:00 órától ünnepi szentmise, majd kulturális műsor a helyi Kultúrotthonban
Oroszhegy – október 2.- án, program: 11:00 órától ünnepi szentmise, majd kulturális műsor a helyi Kultúrotthonban
Máréfalva – október 2.- án, program: 16:00 órától ünnepi szentmise, majd kulturális műsor a helyi Kultúrotthonban
Péter Szabolcs – Családsegítő Szolgálat