Időslátogató önkéntesek képzése
Kolozsvár, Torda, Dés és Beszterce környékén lakókat célozza meg az a képzés, amely a szociális karitatív munka megszervezéséhez szükséges készségeket is fejlesztené.
Az időslátogató önkéntesek képzése egy alapozó képzés önkéntesek számára, a gyakorlatban hasznosítható ismeretek elsajátítására. A tréning alapja az élményszerű tanulás, amely a jelentkezők aktív részvétele által valósul meg. A képzést a Caritas szociális-karitatív munkában tapasztalt szakemberei vezetik.
Ízelítő a képzés témáiból:
• a Caritas: szervezet – közösség – lelkiség,
• Miért csinálom? – motivációk a segítésben,
• segítő kapcsolat felépítése idősekkel,
• betegápolási alapismeretek,
• belső erőforrások – Hogyan előzhető meg a kiégés?,
• időslátogató csoportok megszervezése.
Várjuk azok jelentkezését, akik
• rendszeresen látogatnak időseket, vagy a jövőben szívesen végeznének ilyen tevékenységet,
• kapcsolatban állnak lakóhelyük, plébániájuk, gyülekezetük közösségével,
• vállalják, hogy a képzést követően lakóhelyükön legalább egy arra rászoruló idős személyt önkéntesként rendszeresen meglátogatnak,
• valamint vállalják, hogy a képzés mindhárom alkalmán részt vesznek.
A képzés időpontja és helyszíne (a képzési napokon 10-16 óráig):
Csoport1 – Kolozsvár-Torda környékiek számára:
2012. március 3. szombat, Ludas
2012. március 23. péntek, Torda
2012. április 20. péntek, Torda
Csoport2 – Dés és Beszterce környékiek számára:
2012. március 2. péntek, Dés
2012. március 24. szombat, Beszterce
2012. április 21. szombat, Dés
Hozzájárulás: Keresők számára 10 RON, nem keresők és nyugdíjasok számára ingyenes.
További információ és jelentkezés:
Torda környékiek: Gergely Mártonnál ([email protected], mobil: 0735.735-153)
Dés környékiek: Miklós Attila ([email protected], mobil: 0735.735-141)
JELENTKEZÉSI LAP LETÖLTHETŐ INNEN >>>
A képzés a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas támogatásával valósul meg.