Ilyen fiatalok és máris nyomot hagytak!
A Gyulafehérvári Caritas önkéntes programja pályázatot hirdetett Hagyj nyomot! névvel a közösségért tenni vágyó, kezdeményező lelkű fiatalok számára.
A pályázat záróeseményei június 17-én zajlottak öt városban: Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön összesen húsz csapat valósította meg jótékonysági tervét, mellyel pozitív nyomot hagytak hátrányos helyzetű, rászoruló személyek, csoportok életében.
A pályázat részletei itt olvashatók: http://youngcaritas.ro/news-item/hagyj-nyomot/
Marosvásárhelyi régió:
Négy csapat jelentkezett a kihívásra, a tervek között szerepelt idős személyeken való segítség, gyermekotthonokban élő fiatalokkal való játék, illetve szemétszedés, gyereknapi rendezvény szervezése is. A zsűri a For A Better Day csapatot nevezte ki nyertesnek, ahol a csapattagok egy idős hölgy otthonát varázsolták újjá, tisztává, rendezetté. A diákok beszámolója: „Olyan időseknek akartunk segíteni, akik egyedül maradtak, és önerőből már nem tudják szebbé tenni saját kis világukat. Egy nénin segítettünk, kitakarítottuk a házát, ablakokat tisztítottunk, függönyt mostunk, virágokat ültettünk, rendbe tettük a kertet. Jó volt megtapasztalni az idős nő háláját, és szeretetét, amivel hozzánk viszonyult, és az örömöt a szemében, amikor látta, hogy mi önként szeretnénk segíteni neki.”
Képek az eseményről itt.
Sepsiszentgyörgyi régió:
Az Ö-KÓS-ok csapata az idősekre gondolt, és – bár már több helyen/intézményben önkénteskedtek – ezúttal a Zathureczky Berta Otthonba látogattak el. „Verseket olvastunk fel, meséltünk egymásnak, énekeltünk. Nagyon megható volt, sokan közülünk el is érzékenyültek. A versek a környezetvédelem jegyében voltak kiválasztva, felhívva a figyelmet arra, hogy mi is mint a növények lassan kiöregedünk, de akkor is nagyon fontos, hogy valaki gondoljon ránk.”
Képek az eseményről itt.
Csíkszeredai régió:
Négy csapat jelentkezett saját jótékonysági akcióval és mindannyian meg is valósították terveiket. Közülük a csíkcsicsói Magvető ifjúsági csoport vehette át az első helyezést, nagyszabású Családnapi rendezvényükért. Védnökük, Nagy József plébános és a plébániai alkalmazottak támogatásával sikerült bemozgatniuk a közösség apraját-nagyját egy igazi közösségi élményt varázsolva Csíkcsicsó számára.
Képek az eseményről itt.
Gyergyószentmiklósi régió:
A gyergyói régióból a Hagyj nyomot! pályázati felhívásunkra három csapat jelentkezett. A zsűrinek nem volt könnyű dolga rangsorolni a csapatokat, hiszen mindenki nagyon ügyes volt. A ditrói DIF-fundál csapata a Szent Ferenc alapítvány nappali foglalkoztató gyerekeinek biztosított szabadidős programokat, több segítő szándékú család bevonásával. A Szeretet Csibészek az alfalvi napközi otthonba járó hátrányos helyzetű gyereknek nyújtott egy játékos délutáni foglalkozást, melynek célja az volt, hogy a gyerekek megtapasztalják ők is értékesek a közösségben. A Poékák csapata a csomafalvi bórvízfürdő elhanyagolt és fűzekkel benőtt környezetének rendbe tételét tűzte ki célul, amely nagyon sok helyi rendezvény kiegészítő helyszíneként szolgál.
Képek az eseményről itt.
Székelyudvarhelyi régió:
Nyolc csapat pályázott, akik sikeresen meg is valósították akciójukat:
Legszínesebb csapat – Élet kupak: kupakokat gyűjtöttek nevelőintézetből kikerült fiatalok megsegítésére, iskolai nyílt napot szerveztek szelektív hulladékgyűjtés, elsősegélynyújtás, egészséges életmód témakörökben.
Legmókásabb csapat – Ö.C.CS., akik gyereknapot szerveztek a zeteváraljai gyerekeknek.
Legcéltudatosabb csapat – Remények: a felsősófalvi gyerekeknek egész napos programot szerveztek elsősegélynyújtás, tisztálkodás, gyümölcsök megmosásának fontossága témakörökben.
Legbevállalósabb csapat –Rózsások: közös játékdélután és városi séta a Református Öregotthon lakóival.
Legfelemelőbb csapat – Vox Gimiensis: a kórus dalaival örvendeztette meg a Szent Lukács Rehabilitációs Központ és a Székelyudvarhelyi Református Öregotthon lakóit.
Leglátványosabb csapat – Igazgyöngy: a máréfalvi Szent Ferenc Alapítvány napköziotthonába járó gyerekeket ajándékozták meg saját maguk által sütött sütikkel, játszodtak, gyereknapot szerveztek.
Legaktívabb csapat – Önként-Teo: a Ferences nővérek délutáni csoportjaiba járó gyerekeknek segítettek a tanulásban, közös délutáni programokat szerveztek a gyerekekkel.
Legnyitottabb csapat – Nyitott szívek: a Pro Down Alapítvány sérültjeivel találkoztak, ismerkedtek, játszottak és megajándékozták őket.
Képek az eseményről itt.
A Hagyj nyomot! akciónak a tervek szerint lesz folytatása, a szervezők elképzelése szerint évente kétszer kerül majd kiírásra a pályázat. Legközelebb idén ősszel vághatnak bele a fiatalok újabb jócselekedetek megvalósításába, hogy összefogásuk és munkájuk által nyomot hagyjanak a környezetükben.