Indul a délutáni tanoda Marosszentgyörgyön
Marosszentgyörgyön október 4-én tartották a délutáni tanoda évnyitó ünnepségét. A tanoda célja a marosszentgyörgyi és csejdi gyerekek támogatása az iskolai tanulmányaikat kiegészítő és eredményeiket korrigáló képességfejlesztő gyakorlatok által. A programban több mint 40 iskola előkészítős és első osztályos gyerek vesz részt, ahol a játékos tanulás mellett ebédet is kapnak.
Az évnyitóra mind a marosszentgyörgyi, mind a csejdi gyerekek eljöttek, legtöbben a szüleik kíséretében. Először Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere köszöntötte a kicsiket és kívánt szorgalmat a tanuláshoz a gyerekeknek, sikeres munkát munkatársainknak. Baricz Lajos katolikus plébános és Roata Gigel ortodox lelkipásztor áldást kértek és kitartást kívántak az új tanévre. Ezután egy kis meglepetéssel készültek munkatársaink, először egy bátorító bábjátékot adtak elő, majd a „tudás alagútján” kellett átmászniuk a gyerekeknek, melynek teljesítése után egy-egy kis ajándékcsomagot kaptak.
Ezúton kívánunk sikeres tanévet számukra!