Interkulturális tábor

Az óriási sikert arató interkulturális táborában több mint 150 gyerek és fiatal vehetett részt június 26- július 5 közötti időszakban.

A rendezvény a Gyulafehérvári Caritas Roma közösség társadalmi beilleszkedését támogató sepsiszentgyörgyi programjának, az esztergomi Határtalan Szív Alapítvány ” Mi házunk” közösségi központjának, valamint a Temesvári Caritasnak a közös szervezésében valósult meg.

Az interkulturális tábor megszervezését az Erste Alapítvány és az Osztrák Caritas együttműködéséből létrejött Komensky Alapból történt finanszírozás tette lehetővé. A három helyszínről érkező román, magyar és roma  gyerekek és fiatalok a programok során együtt játszhattak és szórakozhattak, de lehetőséget kaptak arra is, hogy megismerhessék egymás élethelyzetét, szokásait, közösségeik kulturális hasonlóságait és különbözőségeit. A tábor során a gyerekeket és fiatalokat kisérő szakemberek a módszertani megbeszélések alkalmával megoszthatták egymással a munkatapasztalataikat, ugyanakkor betekintést nyerhettek  egymás hétköznapi tevékenységeibe is.

A tábor két helyszínen zajlott, június 26-30 között a sepsiszentgyörgyi fiatalok és a velük dolgozó szakemberek Esztergomba látogattak, ahol a Mi Házunk közösségi központ vendégeként a központ gyerekeivel, fiataljaival és szakembereivel találkozhattak.  Július 1-5 között az esztergomi fiatalok és kísérőik a Temesvárról érkező gyerekcsoporttal együtt Sepsiszentgyörgyre látogattak, ahol résztvevőként vagy önkéntesként csatlakozhattak, a további programokon túl, az őrkői roma gyerekek nappali táborának tevékenységeibe is.

Ahogy az alábbi beszámolók is tanúskodnak róla, a tábor résztvevői mindannyian felejthetetlen élményekkel gazdagodtak.

Esztergom

Első nap, a találkozás első pillanatai: „Reggel az intézményünkbe látogattak, ahol nagyon nagy szeretettel vártuk őket, elsődlegesen bemutattuk, hogy mi mivel is foglakozunk, és milyen a Mi Házunk, utána ismerkedős játékokat játszottunk.”(K.M.)

„Csoportmunka 1” „Első pillantásra Anikó nénit mamának hívtam, mely engem örömmel töltött el.”(B.T.)
„Három perc és megmondom ki vagy…”
„Az idei nyár tanulságos volt a számomra! Sok jólelkű embert ismhettem meg, akik meglátogattak mindek Romániából, Erdélyből és velük voltunk egy pár napig.”(H.J.)

„Erdélyből több fiatal érkezett hozzánk, Esztergomba. Mivel még nem ismertem őket, ezért kicsit szégyenlős voltam, de a sok ismerkedős játékokkal sokkal jobban meg tudtuk ismerni egymást, közelebb tudtunk kerülni egymáshoz.”(L.K.)

„Ebéd utáni séta”- Esztergomi városnézés- „Bazilika s lépcsők…”
„A következőket fogjuk csinálni…”
„Csapatmunka- most mindenki balra!”

„Három fogásos vacsi- na még egy kicsit!”

„A közös városnézés után visszamentünk a Mi Házunkba, ahol egy közös vacsorán vehettünk részt, amiben megmutatták a roma ízeket, mivel csakis roma ételeket ettünk, ami fennségesen ízlett.”(G.L.)

„Így kell járni…úgy kell járni, Goga Laci tudja: hogy kell járni….”

„Szerintem az erdélyiek jól érezték magukat Esztergomban. Nekem különösen tetszett, amikor táncoltam nekik.”(H.GY.)

Második nap:

„Dávid megrittyentette Tamást” című játék
„Nagyon összebarátkoztunk, összetartottunk, és olyan érzés volt, mintha már ezer éve ismertem volna őket.”(B.T.)
„Mese címe: …. szavakból…”

„A második napra már elég közel kerültünk egymáshoz.”(H.B.)

Ülésrend a moziban

Harmadik nap- Aquaworldben

„Abban a pár napban nagyon sok új élményt szereztem és az új barátokat is kár lett volna kihagynom. Nagyon sok szépet láttunk, felejthetetlen napokat töltöttünk el és örök emlék marad.”(K.L.)

„Itt a labda- rózsaszínű.”
„Két méter helyett öt métert úsztam” (N.B.R.)

Pest- Hősök tere- Idegenvezető: Csutka, sárga villamos- időmérő

20 perc késés után jöhet az XXL vacsi

„Nektek milyen pizzátok van? S van internet, Wifi? Telefonhálózat? Valami?…”

Nekem ilyen…

Búcsú „buli”

Búcsú Esztergomtól – kora reggel, nem jó kedvvel

Sepsiszentgyörgy

Első nap nyári tábor- Jaume a tolmács

„Utánna Esztergomból is eljöttek a fiatalok hozzánk önkénteskedni és be segítettünk mi is. Nagyon jól csinálták.”(Matyi)

„Aki Van Dame-ot szereti…” című játék

„Mi történik itt?- A kötődés erősödik…”

„Ez az én művem…”

„Kicsit megijedtem, amikor ránk bíztak nyolc gyereket, de azok annyira szófogadóak voltak és illedelmesek, hogy nagyon megkönnyítették a helyzetemet. Hihetetlen volt, hogy olyan gyerekek, akik alig ismertek, mennyi szeretetet adtak és mennyire tudok kötődni hozzájuk.”(S.CS.)

„Viszlát holnap!”

„Este: Van egy Alibid?”

Kedd- második nap a táborban

„A temesvári csapat”
„Számomra ez a tábor olyan volt, mint egy valóra vált mese. Új barátokat szereztem, boldog vagyok, hogy megértettük egymást attól függetlenül, hogy milyen nyelven beszélünk.”(Tita)
„Új dolgokat tanultam és olyan boldog voltam, mint még soha.”(Patricia)
„Megtanultam enni  késsel és villával. Új barátokat és felejthetetlen élményeket szereztem.”(Ionut)
„Nem felejtem el ezt a tábor soha. Úgy éreztem, mintha más világon lettem volna.”(Mariana)
„Paintballt és Bowlingot játszottunk. A többi gyerek és a szervezők kedvesek voltak, úgy éreztük, mintha egy nagy család lennénk.”(Tina)
„Együtt szórakoztunk mindenkivel a Caritastól, nagyon jól éreztem magam.”(Samir)

„Kérdés: Merre indulnak, jobbra vagy balra?”
„Kik vannak a képen?”

Harmadik nap- vásár fia

„Még nincs túl 40 gyermeken…. a Tamás.”

„H.A.L.- három betű= egy vásárlás”
„Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó gyerekekkel foglakozni.”(H. S.)

„Doktor  BORZ”
„Jön a betű, segíthetek?”
„Itt mit lehet csinálni?”
„Piperészkedő és Piper Ica”
„Még egy betű- jutalom”

„Viszlát esztergomiak”

Esti bowling- felszállásra felkészülni!”
„Te jössz!”
„Ez volt életemben a legnagyobb élmény, köszönöm, hogy ott lehettem.”(Matyi)

Negyedik nap

Esztergomiak és temesváriak kirándultak

„Ők is szerveztek nekünk napi programokat, aminek köszönhetően meglátogattuk a Peles kastélyt, Károly király nyaraló kastélyát. Amiben nagyon szép és látványos dolgok voltak, a Törcsvári kastélyt és egy cseppkő barlangot.”(H.J.)

„E közben az őrkői táborban mese nap van.”
„És nagy a hallgatás széles e királyságban…”
„ebédidő”

Utolsó nap: utoljára így együtt

„Csapat, jobbra mosoly!”

„Utolsó ölelések..És nem sírunk! ”

„Nekem minden tetszett annyira, hogy nem találok szavakat. Nagyon jók voltak a programok, remélem talákozunk még.”(O.M.)

„Nekem a búcsúzkodás volt a legnehezebb, mert nagyon összebaratkoztam mindenkivel. Remélem még eljutok Romániába, hogy meglátogassam a barátaimat.”(D.Á.)

„Nagyon hiányoznak már a gyerekek. Nagyon örülök, hogy megismerhettem azt a csoportot, aki velük foglalkozik és hogy ők is eljöttek hozzánk.”(H.T.)

„Számomra nagy élmény volt, hogy nemzetiségtől, etnikumtól, nemtől és igentől függetlenül az számított, hogy TE, mint ember KI vagy. Ilyen élményem eddig nem volt, egy csomó jó embert megismertem.”(A.ZS.)

„A nagy szeretetteljes légkör nagyon tetszett nekem.”(N.B.R.)

„Igen, vannak találkozások, melyek feltöltenek színtiszta szeretettel… most ez történt.” (K.T.)