Iránytű a munka világába mentorprogram

Nehéz a fiatalnak biztos és képességeihez mért munkahelyet találni, ha korán elhagyja az iskolát. Minél több ideig képezi magát, annál többféle álláslehetőségből választhat. Ezért a projekt során abban lelnek segítségre a fiatalok, hogy nyolcadik osztály után továbbtanuljanak, szakiskolába járjanak, érettségizzenek, akár egyetemre felvételizzenek. Ehhez segítik hozzá tanáraik, illetve gyermekotthonokban nevelőik is, akik szervezett képzéseink által többet megtudhatnak a hátrányos helyzetű családok működéséről, a terhelődésről és így a fiatal igényeiről.

A fiatalok három, Maros, Udvarhely és Gyergyó régióban rendszeresen találkoznak, táboroznak társas kapcsolatokat építve készségeket fejlesztve, egyénenként tartják a kapcsolatot mentorukkal és azokkal az önkéntesekkel, akik a tanulásban is segítségükre vannak. Mindeközben megtanulnak önéletrajzot és motivációs levelet írni, ismerkednek a különböző szakmákkal, hogy könnyebb legyen a pályaválasztás. Vállalkozók együttműködésével szerveznek számukra szakmaszafarikat, hogy bepillanthassanak bizonyos munkakörökben, sor kerülhet randevúra, azaz nulladik találkozóra is egy-egy jövendőbeli munkaadóval, hogy aztán valós állásinterjún vegyenek részt, munkába álljanak, lakásuk legyen és elkezdhessék élni az önálló, a reméltnél is jobb életüket.

A 2018 novemberében indult projekt három régióban zajlik hat mentorral. Két év alatt 90 fiatal útját sikerült egyengetni, az iskolaelhagyók számát legalább tizenöttel csökkenteni, tizenöt-húsz fiatal életében radikális minőségi változást hozni, szakképesítést biztosítani, a partnercégek által munkahelyet teremteni.

Projekt neve: Iránytű a munka világába

Projekt részletes leírása Bővebben

Elérhetőségek:

Projektvezető: Füzi Imola, 0744 335 272, imola.fuzi@caritas-ab.ro

Helyszínek és mentorok:

Marosvásárhely – Caritas Ház
Mărăști utca 36. szám, 540328, Maros megye
Kapcsolattartó:
Bojoievschi Éva, 0754 601 947, eva.bojoievschi@caritas-ab.ro
Székely Áron, 0732 716 888, aron.szekely@caritas-ab.ro

Gyergyószentmiklós – Márton Áron Szociális Központ
Márton Áron utca 22. szám, 535500, Hargita megye
Kapcsolattartó:
Szabó Zsuzsa, 0755 933 039, zsuzsa.szabo@caritas-ab.ro
Garai-Balázs Levente, 0728 524 611, levente.garai@caritas-ab.ro

Székelyudvarhely – Szent Anna nappali foglalkoztató központ
Kossuth Lajos utca 18. szám, 535600, Hargita megye
Kapcsolattartó:
Benedek Alexandra, 0723 552 497, alexandra.benedek@caritas-ab.ro
Tókos Norbert, 0730 013 888, norbert.tokos@caritas-ab.ro

 

Kapcsolódó hírek