Ismét nyomot hagytak a fiatalok

Idén ősszel második alkalommal hirdette meg a Hagyj Nyomot! pályázatát a Gyulafehérvári Caritas önkéntes programja. Ez alkalommal is nagy sikert aratott, hiszen hat régióban (Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Petrozsény) 19 csapat nevezett be akciójával, amelyből 17 sikeresen meg is valósította a tevékenységét. A karitatív tevékenységeket december 12-ig megvalósíthatták meg a csapatok, elküldve beszámolóikat. December 14-20. között minden városban zsűri értékelte ki a csapatok munkáit, és jutalomban részesítette őket.

Marosvásárhelyen öt lelkes csapat jelentkezett, ők úgy döntöttek, hogy szebbé szeretnék tenni a gyerekotthonban élő gyerekek ünnepét. A mosoly az arcokon mindenki szívét melegséggel töltötte el. A csapatok kiértékelése során minden csapat nagy lelkesedéssel, örömmel és hálával számolt be az eseményekről.

A zsűri döntése alapján a Mustármag csapat lett az első helyezett, akik Kolozsváron szervezték meg az akciójukat, mely során ellátogattak az AKSZA Ház gyerekei és a Providenta Egyesület házának fogyatékkal élő felnőtt, de gyerekszívű lakóihoz – az ők szavaikkal élve. Itt kis ajándékokat, díszeket készítettek közösen, melyeket elvitték a Várom az Urat! adventi keresztény zenefesztiválra, hogy a gyerekek és fogyatékkal élő személyek fáradságos munkáját értékesíthessék. A lányok így számoltak be a vásárról: Mivel az AKSZA Házból jelen volt az összes szorgos gyerek, mi, az önkéntesek, a Providenta Egyesület asztalánál árultunk, miközben lelkiekben felújulva hallgattuk a keresztény együttesek felemelő dalait. Bár a termékek nem fogytak oly szaporán, mint azt elvártuk volna, sok kis apró örömben és meglepetésben volt részünk. Ilyen volt például az egyik hölgy folyton visszatérő mosolya, ki többször tért vissza egy-egy képeslapot vásárolni, vagy a sok ismerős emberke, kik nagy érdeklődést tanúsítottak tevékenységünk iránt. De mégis a legmeghatóbb pillanat mindannyiunk számára az volt, mikor a mellettünk mézet áruló néni egy WC-papír gurigából készült karácsonyfadíszre 100 lejt nyújtott oda nekünk. Megilletődve próbáltuk elmagyarázni, hogy nem gyűlt össze annyi pénzünk, hogy vissza tudjunk adni, mire a néni válasza: “De hát nekem nem kell visszajáró!”. És még egy nagy bödön mézzel is megajándékozta az otthon lakóit. Az így kapott összeget és a bödön mézet nagy örömmel ajánlották fel az AKSZA- és a Providenta Egyesület házának.

Második helyezést kapott a Karácsonyi Jó Tündérek és a Csodabogarak csapata, illetve harmadik helyezést a Segítő kezek csapata. A csapatok nyereménye egy-egy társasjáték-utalvány, ezen kívül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház felajánlásából mindenki részesült egy színházjegyben a januárban előadásra kerülő OLBRIN JOACHIM CSODÁLATOS UTAZÁSA című darabjára, illetve a Mustármag csapat tagjai kaptak egy-egy megszemélyesített pólót.

Nyomot hagytak Sepsiszentgyörgyön is

Pénteken, december 16-án zárult a projekt, a csapatok bemutatták tevékenységeiket, a zsűri pedig értékelte és díjazta őket. A Belevalók csapata óvódás gyerekeknek tartott élménydús foglalkozásokat. A beszámolóból visszaköszönt, hogy a program teljes ideje alatt a csapattagok nagy összhangban és egyetértésben dolgoztak, ők a Legösszetartóbb csapat címét nyerték el. Nyereményük egy vásárlási utalvány, mellyel kreatív eszközöket szerezhetnek be és készíthetnek közös alkotásokat.

A Kilenceff csapat három különböző akciót hajtott végre: speciális iskolába járó gyerekekhez látogattak, idősotthon lakóinak életét tették vidámabbá, és egy tűzesetben otthonukat elvesztő családnak segítettek. Sokrétű tevékenységeik miatt a Legszínesebb csapat címét adta nekik a zsűri. Nyereményük egy társasjáték-utalvány, a csapat kedvenc társasjátékát szerezhetik be ezáltal. A Segítünk és védünk csapat hajléktalan személyeket keresett fel, ennivalót biztosítva számukra. A zsűri a Legvakmerőbb csapat címet adta nekik, látva, hogy milyen helyszínekre, milyen mostoha körülmények között élő emberekhez mentek el. Nyereményként pedig ők kapták meg a pizzázást, a zsűri döntése szerint, mivel enni adtak másoknak, egy közös pizzázás keretében erősíthetik tovább csapatukat.

Gyergyószentmiklóson három csapat jelentkezett a Hagyj nyomot elnevezésű pályázati felhívásra. A Bumeráng csapata  Fogarassy Mihály Műszaki Líceum IX.A teológia osztály tanulóiból állt. A csapat együtt készült az Adventi vásárra, készítettek: adventi koszorút, gyertyatartót, karácsonyfadíszeket, és gyertyákat öntöttek. A vásáron bejövő ősszeget felajánlották a Szent Ferenc Alapítvány Szent Anna gyerekotthon javára, amelyből kisebb ajándékokat, édességet vásároltak. Közösen mentek el és személyesen adták át gyerekeknek az ajándékokat, majd együtt karácsonyi dalokat énekeltek.

A másik csapat neve Helperek, akik a Batthyány Ignác Technikai Kollégium X.A osztályából jöttek. Az iskola diákjai között a tartós élelmiszergyűjtést szerveztek, hogy támogassák a hajléktalan szállóban élőket. Nagyon sok élelmiszer gyűlt így össze, amit személyesen szállítottak le a csapat tagjai, akik találkozhattak az otthon lakóival, akik nagyon hálásak voltak a diákoknak, így az szállóban működő konyhát több hétre elegendő élelmiszerrel támogatták. A harmadik csapat a Remetei Ifisek csoportja volt. Az ő akciójuk során a remetei betegek és idősek életében szerettek volna nyomot hagyni. A csapat közös erővel gyertyát öntött és díszített az idősek számára. Ez a gyertyaöntés nagyon jó csapatépítő is volt számukra. Több mint 26 beteg vagy idős nénit és bácsit látogattak meg, akiknél énekeltek és megajándékozták a kézzel készített gyertyákkal. Az akciók után meg történt az eseményzáró ünnepély, ahol zsűri segítéségével mind három csapat díjazásban részesült. Az első a remetei ifisek csapata lett, akik egy csapatépítőn vehetnek részt, a másik két csapat holtversenyben végzett, így mindkét csapat egy-egy társasjáték utalványt kapott az elismerő oklevelek mellett.

Gyergyószentmiklóson három csapat jelentkeze a Hagyj nyomot elnevezésű pályáza felhívásra. A
Bumeráng csapata Fogarassy Mihály Műszaki Líceum IX.A teológia osztály tanúlóiból állt. A csapat együ
készült az Adven vásárra,késziteek: adven koszorút, gyertytartót,karácsonyfadiszeket, és gyertyákat
öntöek. A vásáron bejővő ősszeget felajánloák a Szent Ferenc alapitvány Szent Anna gyerekohon
javára, amelyből kisebb ajándékokat, édességet vásároltak. Közösen mentek el és személyesen adták át
gyerekeknek az ajándékokat,majd együ karácsonyi dalokat énekeltek. A másik csapat neve Helperek
voltak akik Bahyány Ignác Technikai Kollégium X.A osztályából tevődtek össze. Az iskola diákjai közö a
tartós élelmiszergyűjtést szerveztek, hogy támogassák a hajlékatalan szállóban élőket. Nagyon sok
élelmiszer gyűlt így össze amit személyesen szállítoak le a csapat tagjai, akik találkozhaak az ohon
lakóival, akik nagyon hálásak voltak a diákoknak, így az szállóban működő konyhát több hétre elegendő
élelmiszerrel támogaák. A harmadik csapat a
Remetei I5sek csoportja volt. Az ő akciójuk során a remetei betegek és idősek életében szereek volna
nyomot hagyi. A csapat közös erővel gyertyát öntö és diszite az idősek számára.Ez a gyertyöntés
nagyon jó csapatépitő is volt számukra.Több mint 26 beteg vagy idős nénit és bácsit látogaak meg,
akiknél énekeltek és megajándékozták a kézzel készite gyertyákkal. Az akciók után meg történt az
eseményzáró ünnepély, ahol zsűri segítéségével mind három csapat díjazásban részesült. Az első a
remetei i5sek csapata le akik egy csapatépítőn vehetnek részt, a másik két csapat holtversenyben
végze,így mindkét csapat egy-egy társasjáték utalványt kapo az elismerő oklevelek melle