Itt az ősz és az Esély bál!

Október 12-én hetedik alkalommal találkozhattak az Esély program résztvevői, támogatói a gyergyószentmiklósi Rozmaring vendéglőben. Az Esély-bál idei védnöke Török Bernadett, a Gyulafehérvári Caritas projektmenedzsere volt.

A sikeres rendezvényen közösen ünnepelhettek a programot segítő vállalkozók, a Hóvirág Néptánceggyüttes táncosai, programban résztvevő gyerekek és szüleik, ismerősök, barátok és önkéntesek.

Megnyitó beszédében a bál védnöke köszönetet mondott az Esély program munkatársai nevében is mindenkinek, aki anyagiakkal, adományokkal, munkájával segítette a 2013. októberében felavatott új központ felújítását. Külön köszöntötte a Hóvirág Néptáncegyüttest, a két éve tartó együttműködésért, az ismerősöket, barátokat és önkénteseket, akik egész évben önzetlenül támogatták a programot.

A több mint 150 résztvevő jó hagulatban töltötte el az estét, melyhez zene , tánc, és tombola is társult.

(Pupák Felméri Zsuzsa és Pop Dalma)

A szervezők köszönik a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság támogatását