IX. Caritas Önkéntes tábor

Várjuk a jelentkezőket az idei önkéntes táborba, amelyet ezúttal Máréfalván tartunk július 9-15. között

Önkéntesként a közösségért!
IX. Caritas önkéntes tábor
2012. július 9-15., Máréfalva

Hasznos, építő jellegű, ugyanakkor szórakoztató nyári programot szeretnél? Kipróbálnád magad új helyzetekben? Nyitott vagy az emberekre, új kapcsolatokra? Tettrekész vagy? Igen? Akkor ezt Neked találtuk ki!

 

A 2012-es önkéntes tábor helyszíneként Máréfalvát választottuk, így egy hétig a község vendégei leszünk, ahol a helyiekkel együttműködve fogunk dolgozni a faluközösség építése érdekében.
A Ti segítségetekkel szeretnénk látható változást hozni:

  • Közösségépítő, szociális programok által: hátrányos helyzetű gyermekek számára vakációs program szervezése, idősekkel való foglalkozás stb.
  • Fizikai munka által: székelykapu-festés, óvoda tetőszerkezetének újrafedése, időseknél a háztájak rendberakása, az Összefogás Házának (Dévai Szent Ferencz Alapítvány) szépítése, patakmeder takarítás, hídkorlátok újrafestése stb.

  • Egy hétig tehát ebben, a már önmagában is értékes közösségben munkálkodunk majd azon, hogy a meglévő értékeket felismerjük, védjük és ápoljuk karöltve az ott élő emberekkel. 
    Amennyiben részt szeretnél venni táborunkban, a következőket kell tudnod:
    Az önkéntes táborra július 9-15. között kerül sor Máréfalván, a Székelyudvarhely melletti községben. A napi program 5 óra közösségi munkát foglal magába, amelyet kiscsoportokban fognak a résztvevők végezni. A délutáni órákban pedig előadásokra, csoportos foglalkozásokra kerül sor és nem maradnak el az esti szórakoztató programok sem. 
    A szállást a helyi önkormányzat tetőterébenkialakított szobákban oldjuk meg matracokon, ezen kívül lehetőség adódik majd sátras táborozásra is. Napi háromszori étkezést biztosítunk, valamint egy tízórait.

    Jelentkezési feltételek:
    16 éves alsó korhatár (16-18 év közötti jelentkezőktől kötelezően szülői beleegyezést várunk);
    Jelentkezési lap kitöltése (innen letöltheted>>>);
    Részvételi díj befizetése a legközelebbi önkéntes koordinátornak. A részvételi díj minden résztvevőnek 60 lej. Amennyiben valamilyen oknál fogva mégsem tudsz részt venni táborban, az előzetesen befizetett jelentkezési díjat június 15-ig áll lehetőségünkben visszatéríteni. 
    Kérünk, hogy amennyiben táborunk felkeltette a figyelmedet és részt szeretnél venni, töltsd ki a mellékelt jelentkezési űrlapot és juttasd el a hozzád legközelebb dolgozó önkéntes koordinátorhoz az 60 lejes részvételi díjjal együtt június 20-ig.

    Reméljük, hogy Veled együtt táborozhatunk és dolgozhatunk a nyáron, azzal a céllal, hogy nehézsorsú gyermekeknek, időseknek tartalmas és élményekben gazdag napokat ajándékozzunk, valamint, hogy kétkezi munkánk által a környezetet, amely befogad építsük és szépítsük.
     

    Várunk a 2012-es Caritas önkéntes táborba! Reméljük, hogy találkozunk! 

    A Gyulafehérvári Caritas önkéntes programjának munkatársai:

    Bíró Ágota, Maros megye: 0735.735.163, [email protected]
    Bíró Ildikó, Székelyudvarhely: 0732 830.171, [email protected]
    Kovács Hajnalka, Kovászna megye: 0735.735.165, [email protected]
    Roth-Vízi Réka, Csíkszereda: 0735.735.168, [email protected] 
    Tatár Előd, Gyergyószentmiklós: 0735.735.164, [email protected]
    Molnár Judit: 0741.328.211, [email protected]