Játszom, tehát alkotok. Alkotok, tehát tanulok.

Ha a tanulás szóra gondolok, a kisiskolást látom magam előtt, aki szívósan próbálja követni a román nyelvtan lecke régen elvesztett fonalát; a középiskolást, aki zavarodottan és reményvesztetten ül a padban, mint egy híd nélküli folyó szélén, mert óriásinak látja a VIII. és IX. osztály tananyaga közti szakadékot; végül pedig az egyetemistát, aki nappal órákra jár, éjjel tanul, és három év alatt igyekszik bemagolni öt év anyagát.

Lehet-e másként? Lehet-e örömmel, önfeledten, játékosan, kreatívan, szinte erőfeszítés nélkül és észrevétlen tanulni? Alkotni is közben?

2021. augusztus 16-19. között az Erasmus+ ORIENT Activity nevű projektjének keretében egy közös munkatársi képzésen vettük részt kollégáimmal a váci Piarista Kilátó Központban, ahol meglepve tapasztaltuk, hogy van iskola másként.

Már első nap megismerkedtünk a gödi Piarista Szakképző Központtal és a váci Piarista Kilátó Központtal, ahol a matek és az angol mellett pályaorientációt, életpályaépítést, önismeretet, programozást, digitális eszközök és felületek használatát tanítják fiataloknak egy pályaorientációs év keretén belül. Fő oktatási módszerként az alkotópedagógiát alkalmazzák, amelynek célja, hogy olyan játékos, örömteli közeget teremtsen, amelyben spontán szabadul fel a kreativitás és a tudatalatti gazdag ötlettára. A módszer középpontjában a játék és az alkotás áll, amelynek örömeit mi is megtapasztalhattuk. Négy napra elmélyülten játszó gyerekekké váltunk. Míg lázasan igyekeztünk kivetíteni és formába önteni színes fantáziaképeinket, szinte észrevétlen sajátítottunk el új tanulási/tanítási, problémamegoldási és önismereti módszereket, valamint számunkra új digitális eszközök és online felületek használatát.

Szakképzési rendszerek szemléltetésére és bemutatására használtuk például a Gondolattérképet (Mind Map-et), amely nem csupán a bemutatásban, hanem gondolataink szűrésében és rendszerezésében is segített.

Az ötletek letisztításának egy másik hasznos eszköze a Jamboard. Ez egy olyan digitális tábla/lapfelület, amelyre jegyzeteket, ötleteket lehet kivetíteni, online öntapadós jegyzettömböket ragasztani, rajzokat készíteni. Abban segít, hogy kiválogathassuk egy adott témára vonatkozó fontosabb gondolatainkat, és könnyen befogadható vizuális formában mutathassuk meg azokat. Erre jegyzeteltünk, amikor a digitális és online eszközök tanulást segítő szerepéről beszélgettünk kis csoportokban.

Lehetőségünk volt kipróbálni a programozást: pár másodperces animációkat készítettünk a scratch.mit.edu felületen abban a témában, hogy hol látjuk magunkat 10 év múlva. Az oldal egy számítógépes játékhoz hasonló programot takar, amely játékosan tanítja programozni a gyerekeket, és rejtetten fejleszti digitális kompetenciáikat. A módszert a Piarista Kilátó Központ szakemberei dolgozták ki.

Végül pedig ideális munkahelyet terveztünk az Icograms.comon.

A digitális eszközök és online felületek használatán túl sikerült elsajátítani a Tervezői Gondolkodás (Design Thinking) problémamegoldó módszerét. A 7 lépcsős folyamat szakaszai között szerepel két rendkívül érdekes és kreatív lépcsőfok: a Perszóna megalkotása, majd pedig az egyetlen megoldás materializálása színes papírok, kartonok, kávékapszulák, ollók, ragasztók, tarka filctollak, akrilfestékek, csíptetők stb. segítségével.

Igen, lehet másként. Mi újjongva tapasztaltuk a játék, az alkotás és a tanulás örömét, miközben önismeretünk és barátságaink egyszerre épültek és mélyültek mibennünk.

Orbán Júlia

Fényképek forrása a Piarista Kilátó Központ honlapja.

Kapcsolódók:
Pályaorientációs képzést tartottak a váci Piarista Kilátó Központban (Piarista Tartományfőnökség, Magyar Kurír)
Nemzetközi tapasztalatcserével a szakképzésért (további fényképek, Piarista Kilátó Központ)
Erasmus+ ORIENT Activity projektről bővebben