Jelentjük: újraszíneztük!
Jól festett a tábor és most már Gyergyószentmiklós is jól fest! Hazaérkeztünk! Sokan jelezték, hogy kialudták magukat és ha tehetnék máris indulnának vissza.
Most azonnal nem indulunk, de reméljük, hogy jövőre ismét együtt dolgozhatunk.
Mielőtt azonban a jövőre tekintünk, vessünk egy pillantást a jelenre és adjunk számot az együttlétről, az elvégzett munkáról.
Lelkesedés és vidáman végzett munka jellemezte a július 7-13 közötti hetünket, amelyet Gyergyószentmiklóson töltöttünk. Több mint 110 önkéntes és 20 szervező lakta be a Salamon Ernő Gimnázium bentlakását és tornatermét. Ez a hely volt a tábor otthona, ahonnan elindultunk és ahová a munka végeztével visszatértünk.
Az önkéntesek többsége 15-24 év közötti fiatal volt, akik Erdély különböző sarkaiból érkeztek a városba, hogy jelenlétükkel és kétkezi munkájukkal új színeket csempésszenek az utcákra, falakra, kerítésekre, a gyerekek és az idősek szívébe, illetve minden városlakó életébe.
Délelőtt a munkáé volt a főszerep. Az önkénetsek napi 5 órát dolgoztak különböző területeken: óvodáknál, hidakon, köz- és egyházi intézmények körül. A munkálatok előkészítését, az anyagokat és a szükséges eszközöket az önkormányzat biztosította. A fizikai segítségnyújtás mellett sor került a gyerekek vakációs programjára és az egyedül élő, idős, beteg emberek részére háztáji segítségnyújtására is. Örömünkre szolgált, hogy a Caritas önkéntesei mellett sok helyi lakó is bekapcsolódott a munkálatokba, így közösen még többet tettünk. Voltak napok, amikor több mint 180-an dolgoztunk párhuzamosan a különböző munkapontokon.
A gyergyószentmiklósiak támogatása több szinten is elért hozzánk:
• voltak, akik együtt dolgoztak velünk,
• voltak, akik egy kedves gesztussal, egy tál süteménnyel, vízzel, kávéval ajándékoztak meg
• sok vállalkozó támogatta a táborunkat, ki anyagiakkal, ki termékkel, ki segítségnyújtással
• az önkormányzat munkatársainak kitűnő háttérmunkája pedig lehetővé tette, hogy ilyen sok ember tudjon egy időben dolgozni a városban és elérjük a közösen kitűzött célokat
Egy kis számadás arról, hogy mit is sikerült megvalósítani, így közösen:
• 9 db. betonhid takarítása és korlátainak festés
• 3 db. fa gyaloghid faápolóval való kezelése
• 5 db. útmenti kereszt felujítása
• 2 db., 110 méter hosszú fém, illetve kőkerítés felujítása, lefestése
• 1 db., 3 km hosszú családi kerékpárút létrehozása
• 700 négyzetméter betonkerítés és fém elemek festése
• 1 fotbalpálya nézőterének felújítása
• 1 régi kerekes kút újrafestése
• 2 óvoda körül kb. 2000 db. fa kerítéselem festése és felszerelése
• 1 óvoda udvarának és játszóterének felújítása
• 10 köbméter hasogatott bükk tüzifa berakása
• 50 méter vízelvezető árok kiásása
• 1 erdei tanösvény kitisztítása
• 8 rászoruló idős embernél háztáji segítségnyújtás
• 80 gyerek részére vakációs napközis tábor szervezése
Továbbá:
• napi 17 munkapont, 160-180 önkéntes részvétele
• 3750 munkaóra
• 100 ecset
• 30 csiszolópapír
• 150 kg mész
• 80 l olajfesték
• 40 l hígító
• 100 l lazúr
A szervezők sorában pedig:
• Napi 1-2 lemerített telefon.
A délutáni órákban az önkénteseket színes programok várták a táborban: műhelymunkák, beszélgetések, játékok, sport és különböző kézműves foglalkozások. Az esték is közös szórakozás jegyében teltek, volt tánc, film, játék, tábortűz és, mint minden táborban, záró buli is.
A táborozóktól:
„Második alkalommal veszek részt a Caritas táborban. A tavaly nyár óta önkénteskedem. Életemben minőségi változást hozott ez az életforma. Érzem, hogy ilyen összefogással nemcsak saját életünkben, de a társadalomban is változásokat tudunk elérni. Kívánom, hogy a táborlakók hazatérve továbbadják másoknak is a héten megtapasztaltakat azt, hogy adni valamit, az életet magát jelenti. (Hodor Enikő, Kézdiszentlélek)
Számomra feledhetetlen élményt nyújtott a gyerekekkel való program. A sok kis fürge gyerek kezdetben kihívást jelentett számomra, de kis idő elteltével a velük való idő egyre fokozódott, és kellemes hangulat alakult ki. Egy picit a nap végére elfogyott az energiám, de a kis lurkók ezt mind kárpótolták a sok öleléssel és mosollyal. Elmondhatatlan érzés a jutalom, amit kaptam ezen a napon a fáradozásomért.” (Imecs Bernadette, Csíkszenttamás)
Tartalmas hét van mögöttünk. Sokan voltunk, sokat tettünk és mi is gazdagabban tértünk haza. Találkozzunk jövőre is!
Köszönjük az önkénteseknek, hogy időt és energiát nem sajnálva jöttek, tettek és, ami a legfontosabb, hittek a változásban!
Köszönjük az önkormányzat munkatársainak a jó együttműködést, ezt a jó ízű közös munkát!
Köszönjük a támogatóknak, hogy hozzájárulásukkal lehetővé tették a tábor megszervezését!
Köszönjük a városnak, a helyi embereknek, hogy befogadtak és velünk színezték a várost!
(A Caritas önkéntes programjának munkatársai!)