Jó célért tekertek Kézdivásárhelyen
Harmadik alkalommal vettek részt a Tekerj egy jó célért! akción a Gyulafehérvári Caritas munkatársai, családtagjaik, barátaik, támogatóik kíséretében.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány és a Zöld Nap Egyesület által Kézdivásárhelyen megszervezett eseményre több mint hétszáz bringázó nevezett be, akik összesen 11.385 kilométert tekertek. A közösségi akció során 18.360 lej gyűlt össze a három kiemelt támogatónak köszönhetően: Kézdivásárhely önkormányzata, a Zarah Moden Kft. és a New Fashion Rt.
A közös cél egy biztonságos játszótér létesítése volt sajátos igényű gyerekek számára illetve kerékpártartók elhelyezése a város területén.
A Gyulafehérvári Caritas munkatársai az utóbbi években rendszeresen részt vettek a Sepsiszentgyörgyön megszervezett adománygyűjtő akciókon is. 2013-ban az akció során a Caritas Együtt az idősekért – korszerű beteggondozást Sepsiszentgyörgynek projektjét közel 40 kerékpáros, több cég és magánszemély is támogatta és az adományokból 2.144 lej gyűlt össze a projekt megvalósítására.