A hitelesség
EVANGÉLIUM Luk 7,1-9,50
Heti gondolat 2016. május 30 – június 5.:
Mélyen gondolkodó és élettapasztalt emberek beszélnek arról, hogy születésünk pillanatában még tiszta hittel rendelkezünk! Ez az a hit, amely tudja, hogy van Isten, hiszen látja! Nem külső szemmel, hanem belső szemmel! Istentől jövünk, Hozzá megyünk vissza – ezt kiolvassuk és kiérezzük a Szentírás lapjairól is, de ha sokat hallgatjuk a csendet, akkor ez a csend megnyilatkozik, és visszaáll bennünk az a belső bizonyosság, amit egykor elveszítettünk!
Egy hatéves kisfiú mondta hároméves testvérének: beszélj nekem a mennyországról, kezdem elfelejteni. A gyerek még hisz, aztán ahogy növekszik, a felnőttek segítenek kiölni belőle a hitet. Van, akinél növekedni kezd ez a hit és fejlődik, mert olyan a környezete – és van, aki elveszíti. Erre mutat rá a pogány százados esete: megérez Jézusban valamit, ami benne különleges csodálatot vált ki.
Mi váltja ki ezt a csodálatot? A hitelesség.
A hitelesség: gondolat, szó és cselekedet egysége. Amit gondolok, azt mondom. Amit mondok, azt gondolom. Amit mondok, azt teszek!
Ez a hitelesség kiváltja azt a hitet, ami mindenkiben benne van, és amelyet sokan elveszítettek, mások pedig fejlődnek benne. A hiteles ember tehát hitet szül és hitet erősít!
A római századosban nemcsak a hit erős, hanem nagyon emberséges is, hiszen mindent megtesz azért, hogy embere meggyógyuljon! Egyenrangú emberként kezeli a másikat, aki az ő szolgája. Érti jól, amit sok vezető ember nem igazán ért: szolgái munkája által ő sem élhetne boldogan. Érti, hogy a munkák egymásra épülnek és egymást kiegészítik. Tudja, hogy nincs fölösleges munka! Azok az emberek, akik különbséget tesznek a munkák között, nem értik az emberség lényegét.
A százados nagyvonalú ember – de még hiányzik valami neki. Sokszor azt csodáljuk másokban – ami bennünk még nincs meg! Illetve az is lehet, hogy megvan, csak még nem fejlődött ki. Méltatlannak érzi magát ahhoz, hogy személyesen Jézushoz menjen. Még nem értette meg, hogy ha Jézushoz közeledik, akkor a Mester – hite miatt – megtisztítja és arra a szintre emeli, ahol valójában mindenki van, csak nincs tudomása róla. Jézus, amikor ezt a századost megdicséri, felemeli őt arra a szintre, ahol valóban van: arra az emberségre, amely már nincs messze az Istentől – sőt az ilyen ember már magában Istent hordozza! 
(Sajgó Balázs)