A jó Pásztor képe

EVANGÉLIUM Jn 10, 27-30 >>>

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
„Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből.
Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.”

Heti gondolat – 2016. április 18-24.:

Húsvét negyedik vasárnapja egy sokak által nem kedvelt (mert félreérthető!) képet mutat be Istenről: a jó Pásztor képét. Ha valakit irritál ez a kép, akkor az még nem értette meg a helyes önállósulás/önmegvalósítás lényegét: útmutatókra ugyanis szükségünk van! Közelítsük meg ezt az istenképet jó szándékkal, és ebben segíthetnek a következő – egymást kiegészítő – gondolatok:

Először is, jó tudni, hogy Isten mindenkit név szerint ismer. Ez nemcsak a nevek tudása, hanem mély kapcsolatot feltételez Isten részéről. Ha Isten név szerint ismer, akkor tud rólam: „ha leülök, és ha felkelek” (138. Zsoltár). Nem tudok elmenekülni előle, illetve megtehetem, de Jelenlététől úgysem tudok szabadulni, mert mindenütt ott van és figyel.
Másodszor, nem úgy figyel és őriz, hogy ellenőriz. Hanem csak egyszerűen őriz és utána megy annak is, aki évekig vagy évtizedekig „elkallódik”. Nem szól bele az „elveszett” életébe se, nincs kényszer, csak szerető figyelmesség.
Harmadszor, aki „megadja magát” Isten szerető gondoskodásának, akkor a 23. zsoltár szerint többé nem kell félnie, még akkor sem, „ha a halál völgyében jár”. Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem engedi meg többé a fájdalmat – ezen mindenkinek át kell mennie – hanem egyszerűen csak azt, hogy kialakulhat az a tudat, hogy NEM VAGYOK TÖBBÉ EGYEDÜL.
Negyedszer, ezzel a tudattal mély és bensőséges kapcsolat alakul ki részünkről is Isten felé, és akkor Őbenne élhetünk, ahogy Jézus megmutatta.

Ezen gondolatok fényében nyilvánvalóvá válhat, hogy a vezető szerepben élők, a „pásztorok” azért vannak, hogy másokat is ráébresszenek kiválasztottságukra! Minden egyes embernek rá és fel kell ébrednie, hogy az elveszett ember mindenki számára azt jelentse: oda kell menni. Ahhoz, hogy megértsük a másikat, be kell menni az ő házába. „Bent” jobban fogjuk érteni, hogy miért olyan, amilyen – mint kívülről.
A „pásztori” küldetés ismérve a bennünk levő hit minősége, vagyis a KISUGÁRZÁS! Aki megtapasztalja a BENNE LEVŐ ISTENT, AKI ÉLNI IS KEZD BENNE, LELKES – SZENT-LELKES, sugárzó emberré válik, s ez a pásztori feladat, amely – ismétlem – mindannyiunk feladata.

Ott, ahol élünk és vagyunk, fedezzük fel, mit tehetünk másokért, különösen az elveszettekért. Szerintem, egyetlen dolog elég lenne: hitelessé válni, az maradni. Gondolat szó-cselekedet födje egymást! Kívánom ezt mindannyiunk számára is  és imádkozzunk egymásért!

(Sajgó Balázs)