A legfontosabb ember mindig az, akivel épp most találkozol

EVANGÉLIUM Lk 10, 25-37

Heti gondolat 2016. július 11  17.:  

Az irgalmas szamaritánus története azt akarja bennünk tudatossá tenni, hogy a legfontosabb ember mindig az, akivel épp most találkozol. A szamaritánus, amikor segít, nem azért teszi, hogy lássák, kihirdessék vagy megtapsolják, hanem azért, mert  ő a szívével lát, és a másik emberben Krisztust látja.  A szívével lát, mert tisztaszívű, s a tisztaszívű a másikban nem a bűnöst látja, hanem az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embert! A szamaritánus nem egy nép gyermeke, a szamaritánus a másik ember szintjére lehajló magatartás.

Az irgalmas szamaritánus története azt is tudatossá akarja tenni, hogy a legfontosabb pillanat most van! A legfontosabb cselekvés az, amikor jót tudsz tenni. Sokszor hallom, hogy „jótett helyébe jót ne várj” – ez nem evangéliumi, és semmi köze a kereszténységhez. Ha azért teszem a jót, mert elvárom a viszonzást, akkor az kifinomult önzésemre utal: azért teszek jót, hogy nekem is jót tegyenek! Jót tenni ugyanis nem azért kell, mert elvárunk valamit cserébe, hanem mert „jót tenni jó”!

Jézus az irgalmas szamaritánus. Az egyházatyák szimbolikus értelmezése segíthet nekünk beleélni magunkat ebbe a történetbe.
A megsebzett ember az emberiséget jelképezi, aki kezdetben ép és egész volt testben-lélekben, de a Jeruzsálemből Jerikó felé vezető úton „baleset” történt. Mit jelent ez? Jeruzsálem jelképezi Isten városát, ahol béke van – ahonnan elindultunk és Jerikó Asztarot istennő kultuszhelyét (csalogató, érzékies örömök jelképe).
Az embert útközben kifosztották a világ nagy rablói: a gőg, az érzékiség, az irigység, a közöny, s ezer sebből vérezve az útszélen hagyták.
Az Úr megbízta ekkor a választott népet, Izraelt, mint az ő felkent papját a sebesült megsegítésére, de az érzéketlenül elment mellette.
Ezután a levita személyében a világ szellemi nagyjait is, de őket is csak a gazdagok érdekelték, velük foglalkoztak!
Ebbe a világba jön el az Üdvözítő, aki a sebesült emberiségnek saját véréből készít gyógyító fürdőt, és megkeni sebeit a béke olajával.
Mivel pedig tudja, hogy neki majd a földről távoznia kell, amíg visszatér, egy fogadós gondjaira, vagyis az Egyházra bízza betegét: az egész emberiséget.
Utána két dénárt ad „neki”, vagyis az Egyháznak (nem a klérus csupán!) – s folytatva a párhuzamot – elküldi a Szentlelket, hogy az Egyház a szentség útján maradjon, és az isteni segítségből soha ki ne fogyjon. Amíg visszatér.

Mindenki sebzett. Még azok is, akik ezt nem tudják, vagy nem hiszik el magukról. Ha felismertük és hagytuk, hogy felemeljen minket a Mester, akkor nekünk is ez a feladatunk! Segíteni. Lehajolni. A lehajlás az, hogy beleélem magam a másik helyzetébe, próbálom őt megérinteni, úgy elfogadni, ahogy van. Mert ez a gyógyulás előfeltétele.

Ha kezdjük sorolni a törvényeket, meghallgatnak esetleg, de nem ez az első lépés. Az első lépés a lehajlás, az irgalom. Minden más ezután jön. smiley

Irgalmas hetet!
(Sajgó Balázs)