A lét életünk alapja: akkor élünk igazán, ha vagyunk is.

Heti gondolat 2016. június 27. – 3.:

Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.

Amikor a mezőn szántottunk gyermekkoromban, akkor megfigyeltem, hogy elől van egy valaki, aki vezeti az állatokat (ez még én is voltam ), aztán más valaki, aki nemcsak fogja az ekeszarvát, hanem mélyen bele is kell nyomnia a földbe, hogy eredményes szántás legyen. Négy gondolat született meg bennem e jézusi kijelentés kapcsán:

Először: egyedül nem lehet keresztényként élni. A „keresztény” szóban benne van az, hogy krisztusiak vagyunk, Krisztus élete szerint akarunk élni – Ő pedig közösségben gondolkodott, mert tudta, hogy jó az egyedüllét, ha van valaki, akinek időnként elmondhatjuk: jó az egyedüllét!  A krisztusi élet, a keresztény élet a Krisztus közösségéhez való felelősségteljes tartozást is jelenti! Nem lehet távolról kereszténynek lenni, – az Ferenc pápa régi megfogalmazása szerint – „szatellit kereszténység” lenne! Ahogy a szántás képénél is látjuk, minimum két ember szükséges ahhoz a munkához, és időnként helyet is cserélnek, úgy keresztény életünkben is – bár megvan mindenkinek a feladata – időnként „szerepet” is cserélhetünk! :), ha a szükség megkívánja. Néha ugyanis az az érzésünk – és ez kísértés! – hogy a másik embernek könnyebb! Ha időnként empátiával próbáljuk beleélni magunkat mások helyzetébe, megérteni a másikat, és kisegíteni is, amikor elakad, akkor jobban fogjuk érteni egymást, és könnyedébben haladunk előre. Ne engedjünk annak a kísértésnek, miszerint másoknak mindig könnyebb. Az úton, és szántás közben is, nem vagyunk egyedül, és mindenkire egyenként külön szükség van! Ha elől valaki nem vezetné az állatokat, hátul hiába támaszkodna egy más valaki az ekeszarvára…

Másodszor: legyünk ott, ahol vagyunk. És ott egészen! Aki vezeti szántás közben az állatokat, teljesen az irányra figyel. És persze az is, aki az ekeszarvát fogja, mélyre nyomja az ekét. Teljes odafigyelés szükséges keresztény életünkben is. A szétszóródás veszélye talán ma jobban fenyeget, mint máskor, éspedig azért, mert belerohanunk a napunkba és nem állunk le, nem állunk meg eleget. Amikor időhiányra hivatkozunk, s annyira fontosnak érezzük magunkat, hogy a magunk számára sincs időnk, ellentmondásba kerülünk önmagunkkal!

Harmadszor: A szétszórtság következménye az, hogy a felszínen élünk! Egy másik ellentmondás: a felszínen szántani és közben csodálkozunk, hogy nincs termés! Termés csak akkor lesz, ha önmagunkkal és Istennel való csendes együttléteinkben egyszerűen csak vagyunk és létezünk! A lét ugyanis sokkal több, mint az élet. Akkor élünk, ha életünk a LÉTEN ALAPSZIK! A lét életünk alapja: akkor élünk igazán, ha vagyunk is. S így lehetünk önmagunk! Ez a mélység szükséges, hogy Isten felé haladjunk – ez a mély szántás!

Negyedszer: Szántás közben néha hátrapillanthat az ember, de ez nem szabad több legyen, mint csupán röpke pillantás – és csak azért, hogy segítsen az előretekintésben. Jó a múltból és tapasztalatból tanulni, de előre kell tekinteni! Aki túl sokat foglalkozik a saját vagy mások múltjával, az elveszíti saját lába alól a talajt és nem él igazán!  

Nemcsak közösségi, hanem személyes életünkben is nagyon fontos ez: visszapillantani, megköszönni Istennek, hogy kikerülhettünk onnan, ahol voltunk, hogy voltak, akik ebben segítettek és odafigyeltek ránk, és aztán előre nézni, továbblépni és nem leragadni a múltban.

Az egyházi életben is nagy veszély ez, amikor sokan még a régi szép időket siratják és elfelejtik azt, hogy a mai idő is lehet majd az a régi szép idő, amit ma rontunk el és a jövőben siratni fogunk. Vagyis, arra kellene tekinteni, ami most van – egyházunkban is. El kellene fogadni, hogy a „népegyház” ideje lejárt, most már nem tömegesen valljuk meg hitünket, hanem mindenkinek egyenként kell megfogalmaznia hitvallását – a KÖZÖSSÉGBEN, másokkal együtt. Mert tömeg és közösség nem ugyanaz!  A megújulás ideje jött el, ami nem a múlt feletti siránkozás, hanem jövőre tekintés a JELENBEN. Ehhez pedig mindenkinek magát kell összeszednie – és nem a másikat!  – és másokkal együtt kell szántania teljes erőbedobással és figyelemmel, mélyen és előretekintve, felejtve, ami mögöttünk van!

Szép hetet mindenkinek!
(Sajgó Balázs)