A megbocsátás az az illat, amelyet az ibolya hagy azon a cipősarkon, amely eltapossa őt.

EVANGÉLIUM Mt 18,21-35

Heti gondolat szeptember 18-25.:

A példabeszéd alapján két – egymást kiegészítő – kérdés segíthet nekünk a megbocsátás lelkületének kialakulásában:

Első kérdés: Tényleg folyamatosan bánthat felebarátom? S ezt kell hagynom azért, mert én vagyok a keresztény, és mert Jézus ezt kéri tőlem? Jézus tényleg ezt kéri? Szerintem nem teljesen erről van szó. Ha embertársam folyamatosan ugyanúgy bánt meg engem, akkor el kellene távolodnom tőle egy időre, hogy tényleg mindkettőnkben rendeződjenek a dolgok, gondolatok, érzések és így a másiknak is esélyt adjunk arra, hogy valóban fontos-e neki a velem való kapcsolata! Ha ugyanis folyamatosan megbánt, s ezt engedem, akkor talán észre sem veszi a súlyát annak, amivel megbántott… Ha valaki ezt a lépést nem teszi meg, akkor az a kérdés, hogy tényleg fontos-e a másikkal való kapcsolat vagy inkább könnyebb panaszkodni. Ez esetben nincs munka, és így nem is történik fejlődés, csak egy helyben való topogás! A második kérdésnél látni fogjuk, hogy nemcsak a sértő félről van itt igazából szó, hanem a sértett félről is! Ha a vadnak az a természete, hogy bántson, akkor nem szabad közel menni hozzá, amíg nem tanuljuk meg a megfelelő módszert a szakemberektől!

Második kérdés: ha tényleg megbocsátottam többször is a másiknak, akkor a másik mégis miért követi el ugyanazt a bűnt velem szemben annyiszor? Azt hiszem, nemcsak azért, mert hagyom, ahogy az első kérdésnél erre utalás történt, hanem azért is, mert nem teljes szívvel bocsátottam meg, CSAK szóban, vagyis csak mondom, de azért úgy időnként teszek finom utalásokat a másik múltjáról. Ez pedig arról árulkodik, hogy bennem sem teljes a szeretet és a megbocsátás, és ezt a másik érzi – lelke mélyén, ha nem is tudatosan. Félreértés ne essék: nem a bántó felet pártolom, csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy a megbocsátás munkálása nemcsak egyik emberről szól, hanem pontosan arról, hogy ebben a folyamatban mindig két félnek kell lennie.

Így érkezünk el a szentírási részhez, amikor Jézus példabeszédben tanít az Úrról, aki elenged egy hatalmas tartozást, de akinek elengedte tartozását, az nem tesz hasonlóképpen, sőt a sokkal kevesebb tartozást nem engedi el embertársának! Miért van ez így? Azért, mert még nem alakult ki benne a teljes bűnbánat lelkülete! Kérte urát, hogy engedje el tartozását, de nem volt komoly a bűnbánata! És ezt onnan tudjuk, hogy ő nem ugyanúgy viszonyult a következő lépésben embertársához! Valójában Isten bocsánatát sem fogadta el, mert akkor gyakorolta volna ő is a másikkal. A teljes bűnbánat lelkületének kialakulása is egy folyamat, mint minden ebben az életben. A megbocsátásé is. Az elengedésé is. Az elengedés Isten kedvességére, az Ő ingyenes szeretetére utal.

Jézus a megbocsátás kérdésében Isten szemszögére helyezi a hangsúlyt: úgy engedni el, ahogy az példabeszédbeli úr tette, vagyis teljesen. Ezért kell Isten szemszögéből vizsgálni ezt a kérdést, másképp elsiklik afelé, hogy kinek mikor van igaza. Isten teljes szívvel bocsát meg. És tiszta szívvel teszi. „A megbocsátás az az illat, amelyet az ibolya hagy azon a cipősarkon, amely eltapossa őt.” Mark Twain

Áldott hetet!

(Sajgó Balázs)