Aki hisz, az gyakorolja hitét. Minden más csak önámítás.

Heti gondolat február 13-19.:

Ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem mentek be a mennyek országába. (Mt 5,20)

Más megfogalmazással: ha nem szerettek jobban, mint azok, akik ugyan tudják értelmükkel a törvényeket és parancsokat, de nem engedik át a szívükön, akkor nem kerültök közel Istenhez.

Vallási hovatartozástól függetlenül állíthatjuk e kijelentés értelmében: aki a lelki fejlődésének valamelyik szintjén elakadt, annak az istentiszteleten vagy a szentmisén való részvétel csak KÖTELEZŐ, és ezért könnyen megtörténik, hogy emiatt lassan el is marad a szent cselekményekről. Aki szereti Istent, annak nem kérdés, hogy hitét valamelyik egyházi közösségben kell gyakorolnia vagy nem – annak természetes, hogy valahová tartoznia kell, és másokkal együtt kell kifejeznie hitét. Ez a „kell” ugyanakkor nem kényszer annak, aki szereti Istent, mert a rendszeresség hitünk gyakorlásában rendkívül fontos.

Vannak, akik betartják a Törvényt és a Törvény miatt vallásosak, de nem hisznek.

Vannak, akik azt állítják magukról, hogy hisznek, de nem gyakorolják állítólagos hitüket. Mindkét út csapda: önmagunk becsapása.

Aki hisz, az gyakorolja hitét. Minden más csak önámítás.

Aki hitét gyakorolja, nemcsak hiszi, hanem tudja is, hogy Isten szeret. Az olyan családban nőtt fel, ahol a bizalom légköre körülvette, és ezért úgy igazán komolyan meg sem kérdőjelezte Isten létét és szeretetét.

Akinek pedig nem adatott meg az a lehetőség, hogy bizalomteljes családi légkörben nevelkedjék, az sem elveszett ember: Isten folyamatosan küld számukra is hiteles, sugárzó embereket, csak észre kell venniük…

Egy dolog biztos. Éspedig az, amit Victor Hugo olyan szépen megfogalmaz: Istenben kétféleképpen hihettek: vagy mint szamár az ostorban, vagy mint szomjazó a narancsban.

Kívánom azt, hogy ez utóbbi tapasztalat erősödjék életünkben.

Áldott hetet!
(Sajgó Balázs)