Az árnyék nem önmagában van, hanem a mögötte levő Fény miatt

EVANGÉLIUM Iz 53,10-11 és Mk 10,35-45

Heti gondolat október 22-29.:

Az árnyék nem önmagától és nem önmagában van, hanem a mögötte levő Fény miatt. Ahogy Gyökössy Endre, református lelkész fogalmazta meg egykor: „Árnyék mögött fény ragyog, nagyobb mögött még nagyobb. Amire nézek, az vagyok!” Mit látok meg leginkább?

Ha visszatekintünk életünkre, sokszor több szenvedést és árnyékot látunk. Ez megtéveszthet könnyen minket, mert a szenvedések nem öltek meg és még mindig itt vagyunk. Azért sikerült túlélnünk a szenvedéseket, mert az árnyék a fény árnyéka. A fény mindig ott volt és ott van most is életünkben. Ezért bízott Jézus is Atyjában, ezért tudta átadni magát Isten akaratának – és nem belenyugodni (átadni önmagunkat és belenyugodni Isten akaratába nem egy és nem ugyanaz!).

Ha egyre nagyobbá növekszik bennünk az Isten iránti bizalom, akkor egyre inkább sikerül önátadásunk Istennek, és nem fog nehezünkre esni a szolgálat sem. Akkor jól fogjuk értelmezni a hatalmat is. Isten szemében a hatalom szolgálat. Ezt értik félre a Zebedeus fiak a szentírási részben.

A szolgálattal a megváltás útját járom. Ez azt jelenti, hogy nemcsak megállítom a rossz folyamatát, hanem az árnyék mögötti Fényre figyelek és annak tudatában élek! Ez a tudat fog értelmet adni szenvedéseimnek. Másként tényleg nincs értelme szenvedni, csak akkor, ha tudom, hogy abban is velem van az Isten. Így fel tudom ajánlani értelmetlennek tűnő szenvedéseimet is, ki tudom inni a „szenvedések kelyhét”, amelyet az Úr is – és a tanítványok is – kiittak.

Az Emberfia azért jött, hogy Ő szolgáljon. Mindennapi kis tevékenységeink szolgálatok: mosás, takarítás, főzés, és az is, hogy dolgozni megyünk. Ezek áldozatok is, mert sokszor nincs kedvünk hozzá. Az érzésünk sokszor éppen ezért az, hogy hiába, mert semmi látszatja nincs. Pedig van. Próbáljuk meg egy ideig nem végezni. Annak lenne aztán látszatja. smiley

Amikor szolgálatként értelmezzük és végezzük munkánkat és kötelességeinket, máris az Úr jobbján vagy balján ülünk – mert a szolgálatban kerülünk még közelebb Őhozzá. Elhisszük ezt? smiley

(Sajgó Balázs)