Embernek születtünk: feladatunk, hogy emberséges emberré váljunk
Heti gondolat 2016. szeptember 12-18.
Egyszer egy kispap megkérdezte lelkivezetőjét: mondja, hogyan tud ilyen nagyvonalúan élni, ilyen úri módon? Annyira fel tudok nézni Önre, mert nem úrként, úrhatnámként, hanem a szó nagyvonalú értelmében Úriember Ön! Ekkor a lelkivezetője elmosolyodott, és ezt a választ adta: tudod, erre születni kell…
Mi mire születtünk?
Mi embernek születtünk, ezért elsődleges feladatunk, hogy emberséges emberré váljunk és természetesen éljünk, ne fennhéjázva, öntetszelegve, beképzelten… Nagyon meg van a kísértés, hogy mű-emberekké váljunk, ezt sugallják mindenfelől… Elsődleges feladatunkhoz aztán az is hozzátartozik, hogy beteljesítsük nevünket. Egyre inkább úgy érzem, hogy ha engem Isten Sajgó Balázsnak teremtett, akkor én ezt a Nevet kell beteljesítenem, s az már másodlagos, hogy ezt papként teszem-e, vagy bármilyen más hivatásban. Az identitásom az elsődleges, nem a szerepem. Nem az a fontos, hogy pap vagyok vagy orvos, vagy tanár, vagy bármi más, hanem hogy önmagam legyek, önmagammá váljak! És Isten ezt kéri tőlem számon! Az vagy, akinek akartalak, elképzeltelek?
Ha ezt a fonalat elveszítem, akkor bolyongani fogok az élet rengetegében és a következő helyzetek valamelyikét fogom érezni:
Fáradtság: amikor elfáradunk és érezzük, hogy aztán most nagyon kezd minden monotonná válni…, nincs semmi energiánk, és még reggel felkelni is nagyon nehéz. Érezted vagy érzed ezt?
Tisztánlátás hiánya: amikor minden homályos és ködös, és egyszerűen nem tudjuk, mit is tehetnénk magunkért…. Másokért aztán pláne semmit, hiszen magunkat sem látjuk! Ismerős érzés?
Tehetetlenség: amikor úgy érezzük, nem tudunk eljutni egytől kettőig… amikor úgy érezzük, egy helyben topogunk és már az ima sem megy…
Értelmetlenség-érzés: amikor célt-tévesztettnek érezzük magunkat, amikor napról napra idegesebbé válunk, és már meg sem tudjuk magyarázni miért…
Mit lehet ezekben a helyzetekben tenni? Semmit. De ezt nagyon jól kell. Vagyis megállni és hagyni, hogy Isten megtaláljon minket! Ez az a pillanat, amikor már annyira nem tudjuk, hol vagyunk, hogy csak a jó Isten tudja, hol vagyunk, mert mi már nem! De ezt a semmit úgy, hogy leállunk, megállunk, hogy Isten megtaláljon minket. Úgy sem tudjuk, hol vagyunk, akkor nem lenne jobb, ha Neki engednénk, hogy megtaláljon? 
Ha Isten megtalál, akkor nemcsak Ő örül, hogy visszaadtuk önmagunkat neki, – hiszen Ő ennek örül! – hanem akkor mi is meg fogjuk találni magunkat és ismét abba az irányba fogunk haladni, amelyen elindultunk… így fogjuk beteljesíteni nevünk lényegét…!
Ha tehát nem mi magunk akarunk a magunk urai lenni, hanem engedjük, hogy Isten uralkodjék gondolatainkon, érzéseinken, vagyis ha Őt kezdjük szolgálni, akkor leszünk úriemberek, a szó legszebb értelmében. Akkor leszünk emberséges emberek…
Ezt kívánom mindannyiunknak!
(Sajgó Balázs)