Hallgatom az Isten szavát a Csendben és az Írásokban

2017. június 26.
Heti útravalók

Heti gondolat június 26 – július 1.:

Egyszer a király sétára indult a királyi kertben. Nyomasztó látvány tárult elé: hervadó virágok, fonnyadó bokrok, kiszáradt, korhadt fák.
A tölgyhöz fordult. – Elszáradtam, mert nem tudok olyan magasra nőni, mint a fenyő – mondta a tölgy.
A fenyőre nézett. – Korhadok, mert soha nem fogok szőlőt teremni, mint a szőlővessző.
A szőlőhöz lépett: – Megfonnyadtam, mert sohasem tudnék úgy virágba borulni, mint a rózsabokor.
Egyetlen egy élettel teli, viruló, virágzó növényt talált a kertben, az árvácskát. – Azt gondoltam – szólt az árvácska – amikor elültettél, árvácskát akartál. Ha tölgyet akartál volna, tölgyet ültettél volna. Ha szőlőt, akkor szőlőtőkét. Ha rózsát, akkor rózsabokrot. Azt gondoltam, mivel úgysem lehetek más, mint ami vagyok, hát azzá leszek legjobb tudásom szerint.

A legtöbb ember boldogtalanságának az az oka, hogy nem a saját életét éli. Nem az Isten akaratát keresi, hanem az emberek elvárásának akar megfelelni. Ez teszi az embert boldogtalanná. Mert fél az emberektől, és ezért nem él tudatos életet.

A tudatos élet az, hogy folyamatosan arra figyelek, kutatom és fürkészem, mit akar az Isten tőlem. Hallgatom szavát a Csendben és az Írásokban. Ha erre elég időt szánok, megtalálom a boldogságot.

A boldogság nem „ugrik át” a nehézségeken. Isten sosem ígéri azt, hogy elveszi a nehézségeket, de azt igen, hogy átsegít rajtuk.

A tudatos életre való meghívásnak része aztán az is, hogy ne csak ne féljünk, hanem bízzunk is. A félelem életünk része, sokszor félünk valamitől. Egy egészséges félelem szükséges azért, hogy el ne bízzuk magunkat. Különbség van aközött, hogy elbízzuk magunkat vagy Istenre bízzuk magunkat.

Ha Vele dolgozunk, rádöbbenünk: mindig csak egyszerre egyet kell lépni.

Felgyorsult az életritmusunk, és minden azt sugallja körülöttünk: gyorsabban, nehogy lemaradjunk. S ilyenkor kettőt lépünk, vagy hármat is – egyszerre! Nem csoda, hogy lefáradunk! smiley

Segíts, Urunk, hogy félelmünkön felülemelkedjünk, jelenléted bátorítást nyújtson, és másokban is feloldjuk a szorongás érzését. A modern ének bátorít: „Ne félj, ne aggódj, / Ne sírj, ne bánkódj, / Ha tiéd Isten, / tiéd már minden”.

(Sajgó Balázs)