Heti útravaló, advent: 2. hét

„(…) és meglátja minden test Isten üdvösségét.” (Lk 3,6)

Egy kedves anekdota az utászokról szól, akikhez a délelőtt folyamán szomorúan megy oda vezetőjük, és közli velük: nagy a probléma fiúk, még nem érkeztek meg a lapátok, amelyekkel dolgoznotok kell. Erre az egyik utász a következőt válaszolja: nem baj főnök, mi tudunk egymásra is támaszkodni.

Az egymásra támaszkodás kihangsúlyozása fontos, de — amint azt az anekdotából is érezhetem — a közös út Isten felé csak akkor hiteles, ha mindenki személyesen végzi el a maga részét. Az Isten felé vezető ösvény ugyanis mindenkiben ott van. Amikor XVI. Benedek pápát megkérdezték, hogy hány út vezet Istenhez, ő azt válaszolta: annyi, amennyi ember van. Ezért kell minden embernek elvégeznie a belső munkát, a belső útkészítést ahhoz, hogy meglássa az Isten üdvösségét, ahogy Keresztelő János figyelmeztetett.

A belső útkészítés ez: a lényem középpontja felé vezető utat egyenessé teszem, az akadályokat eltávolítom, hogy a mindig jelen lévő Isten számára én is jelen legyek. Ha ezen dolgozom, akkor meglátom az Isten üdvösségét. A belső folyamat gyümölcse üdeség, frissesség, üdvösség.

Ha mindent igyekszek eltávolítani, ami akadályozza bennem a szeretet áramlását, akkor valami hasonlót tapasztalhatok meg, mint amit Weöres Sándor fogalmaz meg Üdvösség című versében: „Csak azért az egyetlen napért érdemes volt megszületnem, amikor szeretni tudtam, és szeretnek-e, nem kérdeztem. Csak ennyi történt teljes életemben, egyébkor szakadékba buktam.  Csak azért  az egyetlen napért érdemes volt megszületnem.”

Áldott Hetet!

Sajgó Balázs
Lelki igazgató