Heti útravaló – évközi 14. hét

„Magasztallak téged Atyám, ég és föld Ura…” (Mt 11,25)

Mit jelent magasztalni? Nem mást, mint dicsérni és elismerni Isten nagyságát.

Miért kell magasztalni Istent? Szüksége van rá? Nagyobb lesz Ő a mi dicsőítésünktől? Egyáltalán nem. Akkor Jézus az evangéliumban miért magasztalja az Atyját? Azért, mert ez egy őszinte és tiszta kapcsolat velejárója! Kapcsolatban él Istennel. Nem tudja nem dicsérni Őt, mert szeretetkapcsolatban él vele. A szeretetkapcsolatban pedig dicsérem a másikat, jóságát, s örülök létének…

A magyar nyelvben van egy intenzívebb, erősebb és ezért számunkra érthetőbb szó is, mint a szeretet: szerelem. Jézus úgy magasztalja Istent, úgy „odavan” érte, úgy áradozik Istenért, mint a szerelmes, aki a Holdban is szerelme képét látja. Jézus Istenben látja élete értelmét! Ha életem értelme nem az Isten lénye, vagyis nem Ő az alap, akkor nincs is értelme. Isten nélkül élni ellentmondás, hiszen igazi élet csak őbenne van.

Ha napomat nem Istennel kezdem, ha naponta nem időzök sokat vele a csendben, akkor elvagyok a „játékaimmal”, menekülök előle és önmagam elől…
Mennyi minőségi időt töltök Istennel? Nem imák mormolására gondolok csupán, hanem a vele való együttlétre?
Ha nem vagyok Istennel ilyen kapcsolatban, ha nem lángolok, akkor bizony füstölni kezdek. Nincs köztes állapot.

Egyszer egy idős pap irigykedve szólt rá egy nála sokkal fiatalabb papra: mi az, tüzelünk? Mire a fiatal pap viccesen válaszolt: mi az, füstölünk?
Amíg még füstölök, nincs baj, abból még lehet tűz… Isten mindig képes újra szítani a bennem szunnyadó tüzet…

Az Istennel való kapcsolat mindig úgy kezdődik, hogy Ő megszólít… s én válaszolok. Válaszomnak kimondhatatlan öröm lesz az eredménye. Igazi öröm, amely meg is látszik rajtam…

Látszik rajtam?
Sajgó Balázs lelki igazgató