Heti útravaló – Nagyböjt, 2. hét

Jézus meghív három apostolt, hogy Vele együtt menjenek fel a hegyre imádkozni (vö. Lk 9,28b-36).

Ha elképzelem magam előtt ezt a régi történetet, megérinthet Jézus személyes meghívása engem is. Megérthetem, hogy ami velük megtörtént, velem is megtörténhet. Ehhez azonban válaszolnom kell erre a meghívásra.

Ha válaszolok Jézus meghívására, akkor nemcsak egy elképzelt utazásban lesz részem, hiszen Jézus képes ma is belépni az én valóságomba, és velem együtt lenni, engem kísérni és vezetni is, amikor szükséges.

Ezen az úton találkozom majd olyan emberekkel, akik hozzám hasonlóan elfogadták a meghívást. A velük való találkozás ráébreszt arra, hogy ne csak a saját utamat tartsam az egyedül helyesnek.

Ezen az úton ugyanakkor azt is megtapasztalhatom, hogy jó Jézussal járni, és az Ő jelenléte sok kérdésemre választ ad majd. Sőt, még azt is megértem, hogy nem kell mindent megértenem, hanem egyszerűen csak Őrá bízhatom magam. Az Ő közelségében és közelségével közel érzem Istent, és a szenvedéseimben is megláthatom a fényt.  Nélküle hiábavaló erőlködés minden.

Elfogadom meghívását?

Áldott hetet!

Sajgó Balázs
Lelki igazgató