Heti Útravaló, Nagyböjt 4. Hét

Isten szeretete megengedi az eltávolodást: a távolságban, az otthontalanságban, a hazátlanság érzésében még inkább érzem az Ő hiányát. A pokolban az a fájdalmas, hogy onnan is látható az Isten. A szeretet hiánya pokoli érzés, ezért aki távol kerül Istentől, az ő hiánya miatt szenved.

Lehet ugyanakkor szenvedni Isten közelségében is, amikor azt hiszem, hogy közel vagyok Istenhez, mert teljesítem a parancsokat, és mindezt csak azért, mert kötelességemnek érzem. Fizikailag Isten közelségében vagyok, de a valóságban nagyon messze Tőle. S ebben a pokoli érzésben aztán elítélek mindenkit, aki – szerintem – messze jár Istentől.

Van aztán az a lehetőség is, hogy tükörbe nézek. Ez fájdalmas is tud lenni, de ebben megtapasztalhatom Isten közelségét, bocsánatot kérhetek Tőle és másoktól is, akiket megbántottam. Ugyanakkor megérzem azt is, hogy nemcsak Isten bocsánatára van szükségem, hanem arra is, hogy saját magamnak megbocsássak. Az önmagamnak való megbocsátás azonban csak akkor lesz gyümölcsöző, ha Istenre úgy tekintek, mint Aki bőségesen tékozolja rám és másokra is az ő nagy, ingyenes szeretetét.

„...te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied” (Lk 15,31) Elhiszem ezt?

Áldott Hetet!

Sajgó Balázs
Lelki igazgató