Hogyan legyünk képesek kikerülni a bosszút?

EVANGÉLIUM Lk 6,27-38

Heti gondolat február 25 – március 3.:

Dávid, a választott nép jeles királya megkíméli az őt üldöző, rá féltékeny elődjének, Saulnak az életét, pedig módja lenne megölni. Álmában elveszi mellőle lándzsáját és vizes korsóját, aztán a távolból megmutatja neki. Saul meggyőződhet Dávid könyörületességéről (1Sám 26,2.7-9.12-13.22-23).

Hogyan jut el addig az ember, hogy képes legyen kikerülni a bosszút?

Jézus legnehezebben megvalósítható, legmerészebb igényét megfogalmazó tanítása: az ellenségszeretetről és az ítélkezés elkerüléséről. Szeretni az ellenséget? Micsoda őrültség! Pedig Ő komolyan gondolja, hiszen keresztre szegezve így kiált: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!” (Lk 23,34) Ez a mondat árulkodik belső gondolatvilágáról: ha valaki agóniájában a megbocsátás hangján szól ellenfeleiről, annak nem kell meggyőzni a szeretetéről.

Az első vértanú, Szent István diakónus is ezt a mondatot ismétli megkövezése előtt: „Uram, ne ródd föl nekik ezt a bűnt!” (ApCsel 7,60).

E bosszúmentes magatartás kialakulásához fel kell növekedni, sokszor újra elolvasni Jézus szenvedéstörténetét, a mai szentírási részletet (Lk 6,27-38), a Hegyi beszédet, vagy Pál apostol sorait: „Áldjátok üldözőiteket, áldjátok és ne átkozzátok!” (Róm 12,14) Sokszor fel kell tekintenünk Jézusra, a keresztre feszítettre, és a szentekre, akik jobb arcuk megütése után bátran oda tudták tartani a másikat is, rágalmazóikra nem szórtak átkot, inkább imádkoztak megtérésükért.

A másik vértanú, Morus Tamás még humorát is megőrizte a bitófa alatt: kérte a vejét, adjon egy aranyat a hóhérának. A pápa a szentévben a politikusok védőszentjévé nyilvánította. A nagylelkűség, az ellenségszeretet, a feltétlen hit nem ismer határokat.

A velünk szembenállókkal kapcsolatos pszichológiai álláspontunkat Jézus evangéliumának kell meghatároznia.

Aki ítélkezik, az végső kategóriába kényszerít olyanokat, akik még változhatnak, alakulhatnak (megtérhetnek), akiktől még Isten nem vonta meg a kegyelmet.

Ítélni csak annak van joga, aki fölötte áll az eseményeknek, aki fölötte áll a történelemnek, akinek elszámolással tartozunk, egyedül Neki: az Istennek! Persze ez nem azt jelenti, hogy ne nevezzük néven a rosszat, ne utasítsuk el, ne mondjuk ki és ne bélyegezzük meg a bűnt, a tettet, de nem a személyt, az embert, aki az utolsó lélegzetvételéig még képes lehet a jóra.

Nem könnyű dolog ez: kimondani a rosszat és nem elítélni azt, aki felelős érte. Elgondolkodtató kommentárt írt erről Pilinszky János: „Az ítélkezés Jézus óta kivétel nélkül Hitler-szabású, bármire hivatkozik is, bármi legyen is bevezető félmondata. Hagyjuk meg az emberi szívet abban a néma párbeszédben, amit Istennel folytat. Legalább mi ne lármázzunk és csörömpöljünk bele ebbe a csendbe” (Új Ember 1979. V. 13).

Nehéz feladat, de nem lehetetlen! 

Sajgó Balázs