Hogyan lehet az „odadobásból” kigyógyulni és eljutni az önátadásra?

EVANGÉLIUM Jn 4, 5-42

Heti gondolat március 20-26.:

Ha Istennel való kapcsolatunk mindennek alapja, akkor úgy adjuk másoknak önmagunkat, hogy közben nem „fogyunk el”, sőt, felfedezzük a Bennünk élő Tiszta Forrást, Istent – és Őt osztjuk szét!

Sokan azért csalódottak, mert annyira vágynak a szeretetre, hogy mindenáron „odadobják” valakinek magukat azért, hogy szeretetet kapjanak. Különbség van azonban önmagunk odadobása és az önátadás között. Önmagunk „odadobása” menekülés sebeink feldolgozása elől, az önátadás pedig sebeink néven nevezése és feldolgozása Isten szeretetének fényében.

A szamariai asszony esete (Jn 4, 5-42) konkrét példája annak, hogyan lehet az „odadobásból” kigyógyulni és eljutni az önátadásra: öt férfival élt már – a hatodik sem törvényes. Volt tehát már elég tapasztalata. Nem tisztünk itt megítélni, hogy ki volt a hibás életének ilyennemű alakulásában, de egy dolog biztos: még nem találkozott Isten ingyenes szeretetével. Ez kiderül a Jézussal való párbeszédéből, mert rezignált, cinikus, megkeseredett, és már nem tud hinni az emberekben. Elege van belőlük. Nem is akar találkozni már velük, ezért megy déltájban a kúthoz, amikor mások éppen pihennek.

Önmaga „odaadásába” érthető módon fáradt bele, hiszen még nem „fedezte fel” a helyes sorrendet: először meríteni abból a vízből, amit csak Jézus képes adni – ez a Szentlélek ajándéka. Ha a Szentlélek átöleli lelkünket, „ráérzünk” Istenre, Ő lesz az Alap és akkor élünk igazán, ami nem azonos a túléléssel. Az igazi élet Isten élete bennünk, ez pedig egy élménnyel kezdődik.

Az Isten-élmények bennünk történnek. Sohasem rajtunk kívül. De mivel egy helyen történik, ezért szent helyekké válnak azok a helyek, ahol éppen tartózkodunk, mikor BENNÜNK megszólal az Isten. Jákob Istennel viaskodott, és amikor az égig érő létrát látta, rádöbbent, hogy Istennel találkozott (Ter 28, 10-16). Számára az a hely szent hellyé vált! Ez a hely szentté vált a szamariai asszony számára is, mert itt tapasztalta meg Isten ingyenes szeretetét! A szent helyek azok, ahol a Szentlélek felfrissíti a mi lelkünket.

A kút azonban nemcsak bennünk van, hanem kívülünk is, hiszen van egy közös kutunk is: a templom – amelyet nekünk kell használnunk – és élettel megtöltenünk. De hogyan töltjük meg élettel, mit adunk magunkból, ha még nem adtuk át önmagunkat Istennek? Ezért kell Istennel kezdeni…

Lélekben imádni az Istent azt jelenti, hogy töltekezünk belőle és azután adunk másnak is!

Először meríteni – utána adni! Ez a helyes sorrend! Ha fordítva történik, és nem merítünk, akkor az kimerít és lemerít minket. Először meríteni… S akkor meglesz a találkozás, az Isten-élmény, ami élettel tölt meg, s az meglátszik szavak nélkül is, mert sugározni fogjuk másoknak!

Külön otthon – együtt egy helyen: a kettő kiegészíti egymást. Egyéni élményünk és a közösségi élmény szorosan összetartozik. Van közösséged? smiley

(Sajgó Balázs)