Húsvét új esély az újrakezdésre!

Heti gondolat – 2016. április 4-10.:

Húsvét harmadik vasárnapjának evangéliuma szerint immár harmadszor jelenik meg a Feltámadt Jézus az ő tanítványainak körében. Nem azért teszi ezt, hogy megdorgálja őket egykori hűtlenségükért, hanem CSAK AZÉRT, HOGY SZOLGÁLJA ŐKET. Visszatér győztesen a halálból, de nem azért, hogy bosszút álljon, s leszámoljon ellenségeivel – bár megtehette volna, de akkor semmiképp sem azt az istenképet tárta volna elénk, amelyet az evangéliumok lapjain olvasunk! Ő a szeretetével „bizonyít” – s erről ismerik meg, hogy az Úr az. Mert a Feltámadottat a szeretetéről lehet legjobban felismerni.

Ennek feltétele pedig, hogy SZEMÉBE NÉZZÜNK, ŐT NÉZZÜK és lássuk. Van, aki néz, s van, aki lát is. János, a szeretett tanítvány ismeri fel elsőként az Urat. Annyiban ismerjük fel életünk eseményeiben Jézust, amennyiben él bennünk a szeretet.

Mindennapi foglalkozásainkban álljunk meg időnként a jövő héten és hívjuk be Őt életünkbe. Ő már ott áll, csak fel kell ismernünk jelenlétét. Ha Őt meghívjuk minden reggel, akkor foglalkozásunk hivatássá válik és látni fogjuk a lényeget.

Anthony de Mello története szerint, amikor elérkezett a mester távozásának ideje, a tanítványok könyörögtek neki, hogy ne menjen el. Ő azonban így szólt:

– Hogyan is látnátok, ha nem mennék el? Erre azok is kérdéssel feleltek:
– Mi az, amit majd meglátunk, ami után elmész? A mester azt mondta:
– Én csak annyit tettem, hogy ültem a folyóparton, s osztogattam a folyóvizet. A küldetésem pedig az volt, hogy majd ha félreállok, észrevegyétek a folyót, és magatok is tudtatok meríteni belőle.

Húsvét új esély az újrakezdésre! Áldott szolgálatot ezen a héten is!

(Sajgó Balázs)