Szeretni az embereket ismeretlenül, előfeltételek és viszonzás nélkül is

EVANGÉLIUM Mt 5, 45-48

Heti gondolat február 20-27.:

Egy idős néni szokott módon besétált dél körül az egyik olcsó önkiszolgáló étterembe, s vett magának egy tányér levest. Már odavitte az egyik asztalhoz, sőt a kis táskáját is a szék karjára akasztotta, amikor észrevette, hogy kanalat nem hozott. Visszatipegett hát a pulthoz, majd amikor elindult a kanállal a kezében az asztalhoz, döbbenten vette észre, hogy egy sötét bőrű fiatalember vidáman kanalazgatja az ő levesét.

Hát ez már nem igaz! Mit meg nem engednek maguknak ezek a bevándorlók!? – méltatlankodott magában a néni. Lennék csak bátrabb és erősebb! Majd megmondanám én neki a magamét! Azért a levesemet mégse hagyom! – gondolta. Odalépett, leült a szemben lévő székre és szúrós tekintettel ő is belemerítette a kanalát a levesbe. Hol a fiú, hol a nénike kanalazott ugyanabba a tányérba. A néni közben végig forrongott magában, s gondolatban mindennek elhordta a fiatalembert. A fiú azonban szélesen mosolygott, ki-kivillant fekete arcából a hófehér fogsora. Még röhög is rajtam! – duzzogott a néni. Amikor már csak egy kevéske maradt a tányér alján, a fiatalember felugrott és búcsút intett, meghagyva a néninek az utolsó kanál levest.

A nénike nagyon mérges volt és kissé éhes is maradt. Odavitte a tányért a mosogatóhoz, s amikor visszaindult a székéhez a táskájáért, mi történt? Akkor vette észre, hogy a táska egy másik szék karfáján lóg, egy másik asztalnál. Az asztalon pedig ott gőzölög egy tányér érintetlen leves: az, amit ő maga vitt oda. Iszonyatos szégyenérzet fogta el. Ez a szerencsétlen fiatalember, akit ő nem győzött magában szapulni, valójában a saját levesét osztotta meg vele, szelíden, szó nélkül és mosolyogva. Nem a fiú kanalazott bele az ő levesébe, hanem ő a fiúéba, aki még egy görbe tekintetet sem vetett őrá. A nénit a szégyen mellett egy másik érzés is kerülgetni kezdte: rádöbbent, hogy mennyire szeretné ő is így szeretni az embereket: ismeretlenül, előfeltételek és viszonzás nélkül is.

„Ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is?” (Mt 5, 45-48). Milyen sokszor hajlamosak vagyunk a viszonzás reményében adni bárkinek bármit is. Természetesen nem tilos azokat szeretni, azokkal jót tenni, akiket ismerünk, akiket kedvelünk, illetve akiktől mi magunk is remélünk valamit, azonban ha csak ezekre az emberekre tekintünk jóindulattal és csak őket segítjük, akkor messze állunk Isten szeretetének ingyenességétől és mélységétől. Valóban nehéz felfogni ennek az isteni szeretetnek a dimenzióját! 

ISTEN SZERETETE NEM MÉRHETŐ EMBERI MÉRCÉVEL!

A természet is erről beszél: Ezopusz írt egy tanmesét arról, hogy a Szél és a Nap azon vitatkoztak, melyikük az erősebb. „Látod azt az öregembert odalenn? – kérdezte a Szél. – Fogadjunk, hogy hamarabb le tudom venni a köpenyét, mint te.” A Nap belement, hogy elbújik egy felhő mögé, amíg a Szél viharos erővel fúj. De minél erősebben fújt a Szél, az utazó annál jobban beleburkolózott köpönyegébe. Végül a Szél feladta, és a Nap előbújt, jóságosan mosolyogva az öregre. Nem sokkal később az ember törölgetni kezdte a homlokát, ledobta nehéz köpenyét, és továbbment. A Nap tudta a titkot: a meleg, barátságos és gyengéd érintés mindig sokkal hatékonyabb, mint az erőszak és a tomboló düh.

A mennyei Atya felragyogtatja arcát jókra és gonoszokra egyaránt. Erre hív meg minket a Mester! És nemcsak a jövő héten smiley

Szeretetteljesebb hetet kívánok! smiley

(Sajgó Balázs)