Karácsonyi szeretetcsomag

Az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciónkból összegyűlt adományból megvásárolt alapélelmiszereket évről évre önkénteseink segítségével csomagoljuk. Célunk ünnepibbé tenni néhány szegény család karácsonyát, még akkor is, ha nem tudunk mindenkihez eljutni.

Az idén Marosvásárhelyen és Marosszentgyörgyön összesen 9.808 lej gyűlt össze, melyből 130 élelmiszercsomagot állítottunk össze, a családoknak reményt csalva a szívébe, mosolyt az arcára és ünnepi hangulatot a házába.

Ez az egyik olyan rendezvényünk, ahol az önkéntesek nyomon követhetik az esemény folyamatát, hiszen ott vannak velünk az akción, amikor adományt gyűjtünk a családoknak, aztán eljön az a pillanat, amikor konkrétan becsomagolhatják az élelmiszereket és az édességet. Jó látni az arcukon azt az elégedettséget, hogy konkrétan tehetnek valamit másokért, ezzel is lassan ráhangolódva az ünnepekre.

Számomra és az önkéntes társaim számára nagy elégtétel, hogy az ünnepek tájékán egy kicsit a rászorulókra tudunk gondolni. Tudjuk, hogy ez egy csepp a tengerben, de alapélelmiszerekkel próbálunk segíteni nekik és egy kis édességet is igyekszünk becsempészni a csomagjaikba, hogy a karácsony számukra is ünnepként teljen – így fogalmazott Mezey Virág önkéntesünk.

Miután a nagy sürgés-forgásban elkészültek a csomagok és meglett a nagy csapatkép is, arra gondoltunk, hogy az estét egy beszélgetéssel koronáznánk meg. A beszélgetés folyamán jó érzés volt látni, hogy az önkénteseket öröm tölti el, miszerint ami számukra parányi segítség, az másoknak hatalmas kincs!