Kék léggömbök a kék égen

„Az autizmus olyan fejlődési zavar, melyben a társas viselkedés, a kommunikációs készségek és a gondolkodás fejlődése sérült. Ezért az autizmussal élő emberek sokszor furcsán, kiszámíthatatlanul viselkednek. Kérjük, segítsen azzal, hogy megértő és türelmes!” – többek között ilyen felirat állt a kék papírcsíkon, mely egy kézzel készült levendula szárához csomózva az ajándék részét képezte. Az kaphatott belőle, aki március utolsó napján déltájban Csíkszereda központjában tartózkodott.

A Szent Ágoston nevét viselő, fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató központ munkatársai és ellátottjai osztották az ajándékot, hívták fel a figyelmet április másodikára, az autizmus világnapjára. Mindegyik fiatalnak egy-egy madzag volt csuklójához kötve, azon pedig a kék, héliummal felfújt lufi. Tíz társukra és a világon bárhol létező autizmussal élőkre gondolva egyszerre engedték fel a léggömböket a magasba.

Gyalog jöttek a központtól közel harmincan és gyalog vonultak a Novák cukrászdába is, sütizni, ünnepelni. Esemény volt ez a járókelőknek, esemény a fiataloknak, és sok-sok mosoly minden találkozásban egymásnak.

„Nem vagyunk egyformák, de attól, hogy különbözünk, ugyanazok fontosak számunkra: hogy elmondhassam, amit akarok, és a másik ember értsen meg. Fontos, hogy lehessek fontos, hogy tiszteljenek engem” – fogalmazott a csapatot kísérő egyik pedagógus, Györgyicze Katalin. Elmondta, az autizmus megnyilvánulhat az alig észrevehetőtől nagyon súlyos tünetekig, de az autisták mindannyian szeretik, ha a világ kiszámítható. Van, aki szavakkal mondja ki érzéseit, van, akinek az antennái erősek, és környezetének hangulatát fogják be, adják tovább. Van tálentumuk mindannyiuknak, szeretik a zenét és a sikerélmény adja számukra az örömet. Róluk beszélünk, de mintha mindannyiunkról szólnánk. Mert Dénes is, aki elvégzett egy cukrásztanfolyamot és lacikonyhát nyitna, aki épp szerelmes és koronavírus után nősülni készül, jövőt tervez, mint mindannyiunk. Norbert szeret lóközelben lenni, zongorázik, kézműveskedik és választékosan fogalmaz mindenről, amiről kérdezzük. Akárcsak Dénes, ő sem tudja biztosan, mi az autizmus. Lehet, hogy betegség, de világnapja biztos, hogy lufis és virágosztós nap.

Ha ők írnák a kék papírcsíkra a felhívást, ha volna világnapja a másik csapatba tartozó embernek is, az üzenet valahogy így szólna: „a Be nem Azonosított Betegség (BAB) egy olyan fejlődési zavar, melyben az egyszerű viselkedést túlbonyolítják, a szavak mögöttes értelmét keresik, így az emberek közötti bensőséges kapcsolat sérül. Ezért a BAB-bal élő emberek sokszor furcsán, kiszámíthatatlanul viselkednek. Kérjük, segítsen azzal, hogy megértő és türelmes!”

Autisták világnapján kék lufik jelennek meg a kék égen. Melyik kékebb? Vagy lehet egyidőben két kék? – ez csak számunkra kérdés, akárcsak az értékkeresés és hiányosság-latolgatás. Nálunk – még – BAB-ra megy a játék.

Balázs Katalin