Kelet-Európában egyedülálló otthoni gondozási hálózat
Sajtótájékoztató keretében számolt be a Gyulafehérvári Caritas és Hargita Megye Tanácsa a megyében működő otthoni beteggondozó programról
Immár tízéves együttműködésről van szó a megyei közigazgatási intézmény és a karitatív szervezet között, amelynek eredménye, a Hargita megyei otthoni gondozói program továbbra is egyedülálló Kelet-Európában. Más megyék képviselői rendszeresen kérnek tanácsot a program működését illetően, és a Caritas szakemberei nem egy tanácsülésen mutatják be a modellértékű otthongondozási szolgáltatások palettáját.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az együttműködés fontosságát abban látja, hogy hatékonyabban sikerüljön együttműködni az egészségbiztosító pénztárral, valamint az Egészségügyi Minisztériummal, hogy ne legyen hátrány egy település számára sem, ha nem elérhetőek az adott településen ezek a szolgáltatások. A Megyei Tanács idén is támogatja a Caritas otthongondozási programját, a 2011-re szánt támogatás értéke 380000 lej.
Péter György, a Caritas otthoni beteggondozó szolgálatának igazgatója mérleget vont az elmúlt 10 év együttműködéséről. Az otthoni beteggondozást egy barométerhez hasonlította, amely a Caritas-munkatársak terepen való munkájából, a szükségre fókuszáló tevékenységeknek a új szolgáltatásokba való beépítését jelentette. Hangsúlyozta, hogy ilyen hálózatot csak összefogással lehet kiépíteni, a Caritas szakmai elkötelezettsége nem lenne elég a megyei tanács, valamint az önkormányzatok akarata és támogatása nélkül. Jelenleg Hargita megyében az otthoni beteggondozási tevékenységet a Caritas 130 szakápolóval végzi, közel 7000 emberhez jutnak el évente és több mint 770 000 ápolási tevékenységet végeznek egy év alatt.
Mindez azt mutatja, hogy egyre több idős ember szorul otthoni ápolásra, gondozásra, közösségeink ereje pedig akkor mutatkozik meg pozitívan, ha ezeket a segítségre szorult embereket támogatni is tudjuk a szükségükben, anélkül, hogy ki kéne szakítanunk otthoni környezetükből. (Kelemen Eleonóra)