Kell egy kis áramszünet…
Közel harminc család, több mint 100 személy vett részt a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata által szervezett máréfalvi családok napján
A rendezvény közös szentmisével kezdődött, amely segített a családtagoknak lelkiekben is megérkezni, „megállítani a mókuskereket”. A templomból mindenki a kultúrotthonba sietett, Dávid Lajos polgármester köszöntője után Sándor István szociális munkás ismertette a rendezvény célját: a közösségépítésen túl a szülő-gyermek kapcsolat ápolása, egymásra figyelés és az együtt játszás szépségét fel kell eleveníteni, hisz eléggé beporosodik ebben a rohanó világban.
Első megpróbáltatásként a családok megfigyelőképességét tesztelték: rajzfilmekből vetítettek le főcímdalokat, majd különböző kérdésekre kellett válaszolni a látottak alapján. A második megmérettetésben a szülők kerültek padlóra, hiszen a gyerekek körbe kellett hogy rajzolják őket és elkészítsék élethű másukat. Pezsget az élet, mindenki nevetett, amikor a lerajzolt személyek bekötött szemmel a saját orrukat kellet ráillesszék a papíron lévő orra. Játéküzletes vásárlási utalványban részesültek a legfrappánsabb családi rajzokat készített gyerekek. Az esti órákban előkerültek a családi fapapucsok, amelyek másfél méteres deszkákra rögzített pántokból álltak. Egy ilyen papucspárra ráállt az egész család – apuka, anyuka, nagymama, nagytata és a gyerekek – és a többi családdal versenyezve cirkáltak a kultúrházban. Sikerült mindenkivel elfedtetni az otthoni gondokat, miközben a fapapucsokon egyensúlyoztak, mindannyian csak egymásra figyeltek, hogy szinkronban legyenek.
A fáradtság után következett az eszem-iszom, hisz a szépen pislákoló gyertyák sok-sok finom ennivalót világítottak meg, mint tudjuk a játszás után az étkezés a második legjobb családépítő tevékenység. Záróakkordként a családok egy kis agytornán vettek részt egy kvízcsata alkalmával. A kérdések mind a három generációnak szóltak, volt amelyikre a nyolcvankodó nagymama tudott válaszolni, másikra a szülők, de voltak kisgyerekeknek szóló kérdések is.
Végül minden család oklevelet kapott, hisz értékelendő, hogy vannak még olyan emberek, akik nem sajnálják az időt megállni, időt szánni és szembe nézni egymással. A remények szerint minden család magába szívta a nap mottóját: „A család azt jelenti, megosztjuk egymással a hibáinkat, a tökéletlenségeinket és az érzéseinket, miközben nem szűnünk meg szeretni egymást.”