Képzés és közösségépítés

Sokan éltek a lehetőséggel és részt vettek a november 29 – december 1 között a Gyulafehérvári Caritas által szervezett közösségi képzésen.

A Gyulafehérvári Caritas munkatársai közösségépítő képzést tartottak egyházi csoportok, közösségek tagjainak. A gyergyószentmiklósi képzésen az egyházmegye különböző településeiről összesen 21 személy vett részt, ők 13 közösséget képviseltek: plébániai ifjúsági csoportokat, egyetemi lelkészségeket, családos közösségeket, Cserkész és Máltás csoportokat.

A 20 órás képzés azzal a céllal valósult meg, hogy elősegítse és támogassa a közösségépítést, önszerveződést, javítsa a szervezetek hatékonyságát és a közösségek közötti kapcsolati háló kialakítását.

A hétvégi program zárásaként a résztvevők megfogalmazták, hogy mit tanultak és milyen érzésekkel térnek haza. A következőkben ezekből a vallomásokból osztunk meg néhányat:

„Rengeteg tapasztalatot, élményt szereztem. Megtanultam, hogy milyen eszközökkel tudnám fejleszteni és összetartani a csoportomat. Olyan ötleteket kaptam amelyekkel megtudok oldani problémákat vagy amelyekkel felkelthetem a csoporttagok lelkesedését. Megtanultam előítéletek nélkül megismerni és elfogadni új embereket és kinyílvánítani a saját véleményem.” (Kelemen Tímea Krisztina, Marosvásárhely)

„Úgy megyek haza, mintha nem egy képzésen, hanem egy lelkigyakorlaton lettem volna. Számomra nem csak infókat jelentett  ez a hétvége, hanem lelki feltőltődést, szembenézést önmagammal, Isten érintését.

Közben pedig tanultam arról, hogy mi a jó és előre vívő hozzáállás a közösségben tagként, illetve vezetőként. Tanultam a jó vezetőről, felismertem működő és működtethető módszereket a kommunikációban és a konfliktuskezelésben. Tanultam rugalmasságot, bátorságot, vélemény nyílvánítást.” (Balázs-Kercsó Eszter, Gyergyószentmiklós)

„A szituációs gyakorlatot segítettek abban, hogy jobban rálássak magamra, egy kicsit kivülről szemléljem a viselkedésemet adott helyzetekben. Ugyanakkor többet tudok most már arról, hogy milyen a jó vezető, a jó közösség. Bátrabban és felelősségteljesebben megyek haza.” (Bartalus Amália, Marosvásárhely)

„Megtanultam, hogy akármilyen fájó is szembenézni egy problémával vagy éppen közölni azt valakivel, muszáj megtenni ezt a nehéz lépést a jó cél érdekében. Megjegyeztem azt is, hogy a csoport elsődleges összetartró ereje a közösen megfogalmazott  cél és annak megvalósítása.”

Tartalmas hétvége van mögöttünk. Reméljük, hogy a megtapasztaltakat sikerül közösségeink javára fordítani! Bízunk abban is, hogy lesz folytatása a kezdményezésnek és más egyházi közösségek tagjai is csatlakozni fognak a programhoz.