Kérdésekre keresték a választ
Képzéssorozaton – mentálhigiénés munkán vettek részt a Gyulafehérvári Caritas – Szent Erzsébet Öregotthon alkalmazottai.
Az idősekkel, demens betegekkel való munkánk során naponta döntés helyzetekbe kerülünk. Mi zajlik ilyenkor bennünk? Mi történik velünk? Mi is a legetikusabb viselkedés a szellemileg leépültek gondozása során? Ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket állandóan szem előtt tarthassuk, fontos, hogy a munkahelyünkön rendszeresen megvitassuk az ilyen típusú kérdéseket.
Ez alapfeltétele annak, hogy fejlesszük az alkalmazottainkban a gondozói érzékenységet, hogy az időseink, a demenciában szenvedők számára megfelelő gondozást, ellátást tudjunk nyújtani. Hetente belsőleg intervíziós esetmegbeszélést tartunk, ezen kívül képzéseket szervezünk, ahol emberileg és szakmailag töltekezhetünk. Március 11- 15 között Tegzes Katalin segítő nővér vezetésével az alkalmazottaink mentálhigiénés munkán, csapatépítésen vettek részt. A képzés során témaként feldolgozásra kerültek: előítélet-ítélkezés, együttérzés, a szeretet – mint hitben való élet, veszteség- gyász. A programot csapatépítő játékokkal színesítettük.
Tekintettel arra, hogy az ellátottaink több mint 60%-a, a demencia, Alzheimer-kór valamilyen formájával van diagnosztizálva, így évente nagy hangsúlyt fektetünk a szakmai képzésekre is.
Június 3 – 6 között a demencia/Alzheimer- kóros idősek személyközpontú ellátása kapcsán, háromnapos képzéssorozaton, esetmegbeszélésen, vettünk részt. A szakmai képzésre már harmadik alkalommal hívtuk meg Dr. Szabó Lajos demencia szakértőt, a Budapesti ELTE Tudomány Egyetem tanárát, és Dr. Harday Ildikó Szilvia pszichológus, pszichoterapeutát. Az előadások a demencia klinikumát foglalták magukba. Ezen belül, az időskori demenciák formáit, gyakoriságát – tünettanát, a leépülési folyamat jellemzőit. A személyközpontú gondozás szerepéről a gondozás alapelveiről, módszertani elemekről, továbbá a demenciával küzdő idősek gondozásával járó kihívásokról, a zavaró viselkedések kezelésének stratégiáiról hallottunk. Dr. Harday Silvia Ildikó: a személyközpontú megközelítés lélektani alapjain belül Carl Rogers-i szemléletből emberkép és értékorientáció, a segítő munka alapelveit dolgozta fel. Szó esett a segítő kommunikációról és a segítő skillek szerepéről a gondozói munkában. A képzésünk gondozási esetmegbeszélő csoporttal zárult.
Az időskor, a demencia/ Alzheimer kór jelentős kihívások elé állítja a beteget és mindazokat, akik szerető gondoskodással igyekeznek a mindennapi életükben segíteni. A visszajelzésekre alapozva elmondhatom, hogy a képzéssorozat, az esetmegbeszélések, amelyeket folytatni fogunk, munkatársainkat megerősítették nem csak szakmailag, hanem hivatásukban is. (Kiss Gabriella)