Kicsinyek, de Isten szeretetében mégis erősek
Június 23-án Ferenc pápa és a szegények volt a téma a Gyulafehérvári Caritas által szervezett rendezvényen a marosvásárhelyi Szent Család templomban.
Négy főesperesi kerület tíz plébániájáról érkezett az a több mint negyven résztvevő az egyházmegyei Caritas rendezvényére a marosvásárhelyi Szent Család templomba, akik helyi közösségükben valamilyen módon részt vesznek a szeretet szolgálatában.
Szénégető István plébános „Ferenc pápa és a szegények” című előadása után kiscsoportokban osztották meg a jelenlévők, milyen gondolatokat indítottak el bennük Ferenc pápa szavai és személyes életpéldája, például az, hogy ugyanabban a cipőben fogadja az amerikai elnököt, amiben püspökként a buenos aires-i szegénynegyedeket rótta, vagy ahogyan megöleli azokat, akiket más talán közel sem engedne magához.
Az előadó kiemelte: bár a találkozón jelenlévő plébániák többsége szórványplébánia, amit sokszor a kicsiséggel azonosítunk, a szólás szerint „a bors is kicsi, de erős is tud lenni – a mi erőnk az összefogásban, az egymásra való odafigyelésben van”.
Ahogyan Ferenc pápa mondja: „Elköteleződésünk nem kizárólag a segítségnyújtás és támogatás akcióiban vagy programjaiban áll, a Szentlélek nem féktelen aktivitást indít el bennünk, hanem elsősorban a másik felé forduló odafigyelést, »akit önmagunkkal teljesen egynek tekintünk«”. Ezért alakuljunk át „Kicsikké, de erősekké Isten szeretetében” (…) hiszen „minden keresztény meghívást nyert arra, hogy gondot fordítson azon nép és világ sebesültségére, amelyben élünk” (Evangelium Gaudii, nr. 216.).
(Török Bernadett)