Kincskeresők II. Tábora Maros megyében
„Jééé, Kőrispatak!”; „Én láttam meg először a táblát!” – versengtek egymással a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata által szervezett Kincskeresők II. Táborába utazó Maros megyei kisiskolások
A huszonnyolc 3-5. osztályos gyerek négy mosollyal és játékkal, nevetéssel teli napot töltött együtt június 27–július 1. között Kőrispatakon.
A szakadáti, a bözödi, a gyulakuti, a balavásári, a szentdemeteri, a búzásbesenyői, a maroskeresztúri, a székelykakasdi, a marosszentgyörgyi és a csejdi gyerekek közül a legtöbben most jutottak el először Szalmakalapfalvára, négyen közülük viszont részt vettek a tavalyi Kincskeresők Táborában is, így rájuk önkéntesként is számítottunk a program során. Azonban nemcsak ők érezték magukat otthonosan szobáik elfoglalása és a tábori kutyussal való megismerkedés után, az első közös játékok után mindenki büszkén viselte személyre szabott kis kitűzőjét, és javasolta, majd írta alá a szerinte a tábor életében fontos közösségi szabályokat.
A kulcsfogalom minden nap a szeretet volt, naponta újabb és újabb bibliai aranymondásokkal gazdagodhattak a gyerekek a „Pillangó, ha lehetnék…” című dal újabb és újabb szakaszai mellett.
A kis társalgóban tartott áhítatok a lelki értékek feltárását célozták, a szabályok betartása és a szófogadó szék elkerülése pedig anyagi kincsekkel kecsegtette a táborozókat a betűvásárban.
Minden reggel érkezett a szobavizit, volt sok-sok vetélkedő, a családi papucsban a legapróbbak voltak a legkitartóbbak, a vizes lufis verseny megmutatta az összefogás és az egymásra-utaltság erejét, majd az éjszaka leple alatt titkosügynökökké váltunk. Meglátogattuk a szalmakalap-múzeumot, szalmából gyűrűket készítettünk (volt, aki otthon maradt testvérére is gondolt), majd festett ruhacsipeszeket és nyakláncot makaróniból. Utaztunk autóbuszon, sajátunkra vigyázva próbáltuk kitaposni vetélytársaink lufiját, szívószálak segítségével hordoztuk a pattogatott kukoricát kis csapatokban, énekeltünk a karaokéban és az X faktorban, ahol a zsűri a vicceket, a találós kérdéseket, a verseket, a táncokat és a bűvészmutatványokat is értékelte.
Az esti tábortűz előtt mindenki mindenki átadhatta kis meglepetését egyik táborozó társának, majd összefoglalhatta írásban vagy rajzban, mit is jelentett számára a tábor. „Gyönyörű volt itt”, „Köszönöm szépen ezt a tábort”, „Hálás köszönet mindenért”, „Nagyon kár, hogy vége a tábornak”, „Szeretünk titeket, mert sokat tanultunk tőletek. Köszönjük”, „Nagyon jó volt a tábor, kár, hogy haza kell menni”, „Nagyon sokat játszottunk és nevettünk”, „Nagyon nagy öröm volt számomra ez a tábor, és megtudtam, hogy a legfontosabb dolog az életünkben a szeretet” – üzenik a szervezőknek a visszajelzések.
Az utolsó közös reggelit követően befejeződött a betűvásár is, mindenki örömmel szorongatta vagy azonnal ki is próbálta újonnan szerzett játékát, amire rászolgált a hét során, majd jegyet adhattak a kiértékelő kérdőív révén a tábor különböző elemeire, az étkezéstől a szigorúságon át a himnuszig. A tábori fa alatti utolsó csoportképeket pedig már az egyes gyerekek szerint túl hamar érkező sofőr bácsi kattintgatta, akadt, aki maradt volna még.
A szervező segítő foglalkozású szakemberek – Botos Noémi gyógypedagógus, Albert Imola pszichológus, Nagy Henriette szociálpedagógus, Cosma István szociális munkás-pszichológus, Nagy László szociális munkás, Szabó Attila szociális munkás – köszönik támogatóiknak, Szováta, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta, Balavásár, Búzásbesenyő, Maroskeresztúr és Marosszentgyörgy önkormányzatának, valamint a szovátai Corvinartcom Kft-nek és a Larix Kft-nek a hozzájárulását. (Szabó Attila)