Kinesztetika az ápolásban
Erdélyi ápolók adták át tudásukat a szabadkai Caritas ápolóinak – írja a szabadkai Magyar Szó.
Az Európai Unió és a németországi Caritas támogatásával, az Európai Caritas és a szabadkai önkormányzat segítsége mellett a Szabadkai Egyházmegyei Caritas három éven keresztül zökkenőmentesen folytathatja a hazai ápolói szolgálatot, amelyben tizenkét alkalmazott, hat ápolónő, illetve hat takarítómunkás vesz részt. A Szabadkai Egyházmegyei Caritas 280 gondozottat lát el. De mivel sokkal többen vennék igénybe a szolgáltatást, húsz önkéntest kapcsoltak még be ebbe a programba, akik a mozgásképes betegeket segítik.
Az Európai Unió nagy hangsúyt fektet a házi ápolásban résztvevők képzésére, hogy a szolgáltatást magas szintre emeljék. Tavasszal dolgozóink közül néhányan Belgrádban hallgattak előadást az asszertív kommunikációról, ami sokban segített nekünk, hogy gondozottainkhoz profesionális szinten tudjunk közelíteni. Decemberben is lesz egy előadás a Bobath ápolási módszerekről – hallotuk Skenderovic Gizellától, a szabadkai Caritas munkatársától, majd hozzátette:
Ezúttal a romániai Caritas munkatársai jöttek el, hogy megosszák velünk tapasztalataikat. Két és fél napig vendégeskedtek nálunk, ám már az első napon úgy éreztük, hogy az új tudással nagymértékben megkönnyebbül az ápolók munkája, valamint magasabb szintre kerül a házi ápolás – mondta.
Mint megtudtuk, az új ismeretekbe be szeretnék kapcsolni a gondozottak hozzátartozóit, akik szintén könnyebben gondoskodhatnak majd szeretteikről. A kinesztetika alapelveit Márton Klára és Szőcs Judit erdélyi ápolók ismertették.
A kinesztetika alapelvei szerint próbálunk egy jobb ápolási minőséget nyújtani. Már hat éve, hogy ezzel foglalkozunk, és megpróbáljuk tapasztalatcsere alapján a tudást átadni, hogy az itteni ápolók is megérezzék, mennyire könnyebb így dolgozni. A kinesztetika mozgásérzékelést jelent, az alapelvei szerint pedig a mozgás több kisebb rész egysége. Vagyis vannak érzékeink, izmaink, csontjaink, amelyek nagy szerepet játszanak a mozgásérzékelésben. Minden nap mozgunk, amit nem tudatosan teszünk. A kinesztetika elvei alapján azonban tudatosítjuk a mozgást, elemezzük, értékeljük, ellenőrizzük azt – hallottuk Márton Klárától.
Mindez megkönnyíti a mozgást, ugyanakkor a beteg is minőségibb ápolást kap, aminek segítségével akár a rokkantbeteg is kikelhet az ágyból. A kinesztetika lényege az, hogy erőfeszítés nélkül mozogjunk, kihasználva a csontjainkat, izmainkat – emelte ki Szőcs Judit, majd hozzátette: fontos, hogy az ápolók munkájuk során ne üljenek. Ezzel a beteg fájdalommentes ápolást kap. A szerzett tudás lenyűgözte az előadás résztvevőit is.
Fazekas Violetta elmondta, hogy a középiskolában és a kórházban teljesen másként tanulták a betegek elmozdítását. Ám a megszerzett tudás után belátta, hogy azzal, hogy a beteget is bevonják az ápolás folyamataiba, például sokkal könnyebben meg lehet fordítani a gondozottat.
Az emberi szervezetben vannak olyan részek, amelyek sérülés után is jól működnek. Ezeket kell kihasználni. Soha nem gondoltam, hogy ennyire könnyen el lehet mozdítani a beteget, és ugyanakkor megkíméltem a derekamat – emelte ki Violetta.
Újhelyi Éva már huszonkilenc éve ápolónő. Rávilágított arra, hogy ő is számos újdonságot tanult az előadásokból. Eddig úgy gondoltuk, hogy jól végeztük a munkánkat. Nem is volt gond, ám ezzel a beteg sem él át fájdalmakat a mozgással, és motiváljuk is a gyógyulásra, ha részt vesz a mozgásban. Igaz, több idő kell a gondozáshoz – tette hozzá Újhelyi Éva.
(Magyar Szó, Szabadka, 2007. november 27.)