Kirándulás a Szent Anna-tóhoz

A csomafalvi idősek klubja számára kirándulást szerveztünk a Szent Anna-tóhoz

A Gyulafehérvári Caritas családsegítő szolgálata által Csomafalván működtetett idősek klubja már közel két éve működik a római katolikus plébánia hittantermében. Különböző témájú előadásokat és programokat szervezünk annak függvényében, hogy mi foglalkoztatja, mi érdekli a csoportot. Előadást hallgattunk különböző betegségekről (pl. a csontrikulásról, a máj, az epe, a vérnyomás működéséről, immunrendszeri betegségekről), ünnepek közeledtével az ünnepre hangolódtunk rá lélekben és ajándékkészítéssel vagy éppenséggel filmeket néztünk. Emellett kirándulásokat is szerveztünk. Tavaly nyáron Csíksomlyón voltunk, összel pedig meglátogattuk a szovátai Medve-tavat és a parajdi sóbányát.

Idén nyáron úticélunk a Szent Anna-tó volt. Az utazás első állomása a csíkszeredai Milleniumi templom volt, ahol megtudhattuk a templom építésének körülményeit. A templom megálmodója, Darvas-Kozma József plébános 2001 januárjában kereste fel a Makovecz Imre építészt, aki a templom tervezését díjmentesen elvállalta. A kéttornyú centrális templom a magyarság múltját és jövőjét ötvözi.

Tusnádon megálltunk az első kútnál, szomjunkat oltottuk a tusnádi borvízzel, és akinek kedve volt, meglátogathatta a borvíz múzeumot.
Tovább folytattuk útunkat a Szent Anna-tó felé. Hosszú, kanyargós út vezetett odáig, de megérte a látnivaló. A Szent Anna-tó Délkelet-Európa egyetlen épségben megmaradt vulkáni krátertava.
A tó mellett található a Szent Anna-kápolna, ahol minden évben Anna-napi búcsút rendeznek, amelyre hívők tömegei zarándokolnak el.

A hangulatot játékokkal fokoztuk, amikor megéheztünk mindenki előszedte ay elemózsiáját, és a zöld rét hamar terülj-terülj-asztalkává változott.
Szép emlékként maradt meg bennünk ez az egynapos kirándulás, hálásak vagyunk a csomafalvi önkormányzatnak és a polgármesternek, hogy támogatásukkal létrejöhetett a kirándulás. (Moni Gabriella)