Kirándult a Kitartás-csoportunk

Kultúra, hit, történelem, természet – alapvető emberei és környezeti értékek megtapasztalásának céljával indultak útnak a Nyárádremetei Szépkorúak Kitartás-csoportjának tagjai.

A 2010 januárjában a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálatának hatodik idős-csoportjaként megalakult közösség 19 tagja lelkesen készült a Parajdra tervezett kirándulásra: mivel késett három hosszú percet a megrendelt jármű, egyesek már azt fontolgatták, az állomásban pihenő munkagéppel indulnak el a szomszéd megyébe. Érkezett azonban a traktor mellé a kisbusz is, és félórán belül a csoport is megérkezett az Áprily Lajos-emlékházba. A gazdagon ellátott múzeumban már várta az ősz hajúakat az ősz hajú Csiki Zoltán tanár úr, aki a 22 éves intézmény bemutatása mellett az idegenvezetés – vendégvezetés feladatát is elvállalta egész napra.

Zoli bácsi jeles erdélyi költőnk Haza című versét is megtanította kortársainak, megadva ezzel a kirándulás oklevelének mottóját is: „Egy életben kétszer vesztettem el, / Nincs, nincs. Bús sorsot értem és kietlent. / Hová vezetsz, utam? Egy hang felel: / keress magadnak elveszíthetetlent.”

Nem lehetett olyat kérdezni a tanár úrtól a templomokkal kapcsolatban, amire ne lett volna megbízható válasza. A néhány hónapja a nagyközségben szolgáló segédlelkész egy református énekkel kedveskedett a zömében római katolikus hallgatóságnak. „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van…”, kapcsolódott be egyre több hang legalább dúdolgatva a szívet melengető dallamba néhány perccel dél után.

A Medveház Panzió felé vezető út szerencsére nem volt rejtve, háromnegyed egykor már az asztalokon gőzölgött az ínycsiklandozó paraszt csorba, majd a már látványában is étvágygerjesztő, petrezselymes krumplival barátkozó nyakas karaj. Így a desszertként felszolgált gyümölcskehelynek már alig akadt hely a gyomrokban.

Kissé nehézkes volt felkapaszkodni Rapsóné várának romjaihoz, a megfáradt túrázókat viszont kárpótolta az eléjük táruló látvány és az Áprily-kút üde vizétől ismét mindenki új erőre kapott. Zoli bácsi itt is kitett magáért, és senki nem ijedt meg – de nem is mert ujjat húzni vele – a névadó asszonyság üzenetétől: „Aki rongálja a környezetet, szemetel, vagy nem a kijelölt helyen tüzel, ELVISZI RAPSÓNÉ ÖRDÖGE.” Nagyobb szorongást váltott ki némelyekből a székelyudvarhelyi Vulticulus Földrajzi Társaság által létrehozott trópusi lepkék otthonában a házigazda fiatalember mondata, miszerint a szárnyasok esetenként harapnak.

Szerencsére sem az égszínkék azúrlepkék, sem a kecses zebralepkék, sem a folyamatosan lustálkodó denevérlepkék, a lepedőszerűen repülő nimfalepkék se támadtak rá senkire. A bátrabb dél-amerikai, afrikai és ázsiai lepkefarmokról bábok formájában érkezett példányok pedig még a kinyújtott ujjakra – tenyerekre is rámerészkedtek, megcsiklandozva a látogatók zsibbadozó ízületeit. Kellett is az, ugyanis a tervezett sószórósí fürdőzést – iszapdagonyázást kénytelenek voltunk elnapolni a gyülekező, sűrűn feketéllő felhők miatt.

A hazafele suhanó mikrobuszban a hangulatot viszont már nem moshatta el az eső, a nyári szünidőt kapott csoporttagok pedig viszontláthatják egymást és magukat néhány nap múlva a Sóvidék Televízió híradójában. Nem tudjuk, hogy ott megemlítésre kerül-e, viszont mindenképp idekívánkozik a támogató intézmények sora: a csoportot befogadó Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskola, a csoportot pártoló Nyárádremetei Római Katolikus Plébánia, illetve a kirándulást is elősegítő Nyárádremete Önkormányzata és a Transbernad KFT.

(Szabó Attila)