Kirándultak a máréfalvi idősek

A harmadik évad zárásaként az idősek klubja számára egész napos kirándulást szervezett a Caritas családsegítő szolgálata, együttműködésben a máréfalvi polgármesteri hivatallal és a Hargita Megyei Tanáccsal

Minden évben Erdély egy-egy szépségét keresik fel: tavalyelőtt a Szent Anna-tónál jártak, tavaly a Gyilkos- tó, Békási-szoros, Gyergyószentmiklós útvonalát választották, az idén Csernáton volt a cél.
A kiránduláson ötvenheten vettek részt csakúgy, mint a tavaly. Az üres helyet nem számláló buszon ügyesen kitöltötte a már többnyire összeszokott csoport az időt, amint rótták a kilométereket. Elkezdődött a közös ima, majd kellemes dalolással gyönyörködhetett mindenki a tájban. Miközben a busz a szerpentineket rótta, a szervezők egy kis ízelítőt nyújtottak át a Nyerges tető történetéről. Majd a csoport legaktívabb önkéntese elmesélte a közismert Kányádi verset. Kiszállás után kis csoportokba verődve vették szemügyre a kopjafákat és a hősök sírját.
Második megállónk Kézdiszentlélek volt, ahol egyesek gyalogszerrel, mások a Kovászna megyei kollegák autójával jutottak fel a Perkőre és tekinthették meg a Szent István-kápolnát, benne a freskót az Árpád-ház szentjeivel, Szent Istvánnal, Szent Lászlóval és Szent Imrével.
A csapat még Csernáton előtt szentmisén vett részt a Boldog Özséb-templomban, majd következett a jól megérdemelt ebéd.
S hogy az emésztés könnyebb legyen nekivágtak az Ika várának, ahol nem rettenve meg a legenda szerinti kakasoktól sem, még a 82 éves Gergely bácsi is kimászott a bástyához. Majd megérkezetek a Haszman Pál múzeumba, ahol megcsodálhatták az oda szállított régi székely házakat, régi mezőgazdasági gépeket, kopjafákat, kereszteket, sírköveket, a földbeásott kőtűzhelyes lakást és az érckályha-gyűjteményt is.
Utolsó állomásként Kézdivásárhely főtere következett, ahol sétálhattak a város macskaköves udvarterein, majd az egész kirándulást egy közös süteményezéssel zárták. (Sándor István)