Kora-Szülő csoport indul Székelyudvarhelyen

Világszerte átlagosan 10 csecsemőből 1 korábban születik, mint kellene, ilyenkor a szülővé válás folyamata is felgyorsul, ami igencsak megterhelő lehet a család számára. A koraszülött kisbabát/gyereket nevelő családok mindennapos küzdelmeiben pszichológus bevonásával szeretnénk segítséget és egyben támaszt nyújtani. Az 5 alkalmas, tematikus beszélgetés-sorozat célja elsősorban a szülők támogatása, az egymástól való tanulás a tapasztalatok, a nehézségek, kórházi élmények megosztása révén, érintve olyan kérdéseket, mint: tehetetlenség, testvérvállalás, felkészületlenség, a helyzet feldolgozása, stb.

Az érintett anyukák és apukák segítséget kapnak saját belső erőforrásaik kiaknázásában és azok hatékony felhasználásában, mindezt egy védett, hasonló családokból álló közegben, ahol biztonságban érezhetik magukat, úgy is mondhatnánk, hogy ott, ahol „mindenki egy nyelvet beszél”.

Jelentkezni lehet szeptember 30-ig a [email protected], vagy a 0725-355.638-as telefonszámon. Az első találkozó időpontja 2016. október 6 (csütörtök), 17 óra.

A programot Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala támogatja.