Korababák: a szülők szemszögéből 2.

Írások A koraszülöttségről tabuk nélkül című beszélgetéssorozatról, amelyet a marosvásárhelyi Korai nevelő és fejlesztőközpont szervezett.

November 9-én második alkalommal ültük körbe a ZOOM képzeletbeli asztalát, hogy a koraszülöttségről beszélgessünk. Ezúttal Palotás Hajnal pszichológus, Les Júlia lelkész és Rigmányi Eszter korababás szülő volt a vendégünk. Velük a család szemszögéből vizsgáltuk meg a témát.

A Rigmányi család tapasztalata
Rigmányi Eszter lelkét ma is melegség tölti el, ha idejekorán született gyermekére gondol, aki most öt éves, egészséges kisfiú.

Az édesanya elmesélte: az volt számára a legnagyobb nehézség, hogy a koraszülés mind fizikai, mind érzelmi szempontból felkészületlenül érte. Mint minden kismama, ő is arra számított, hogy magzata a kilencedik hónapban fog a világra jönni. Reggel még úgy lépett ki házából, hogy délután az édesanyját fogja meglátogatni. Ezzel szemben a nap végére már orvosok és bábák seregét látta kicsinye körül forgolódni. Ő azonban csupán három hét elteltével érinthette meg gyermekét, amikor Péter már túl volt az intenzív osztályon töltött terápián. Addig az anyatejen kívül, amelyet a nővérek cumisüvegben vittek be a picinek, csupán reménykedő szívével és ösztönös anyai aggodalmával tudott Péterhez kapcsolódni. „Legyen jól, és legyen jó gyerek” — ez rebegett szemei előtt oly sokáig, hogy amikor kiengedték a kórházból, nem tudott mit válaszolni ismerőse kérdésére: „És te hogy vagy?”

Eszter őszintén tárta elénk a szülés során tapasztalt nehézségeit, beszámolóját mégsem panasz vagy Istent számon kérő felháborodás járta át, hanem ráhagyatkozás és hála. A koraszülés megtörtént anélkül, hogy akarta vagy befolyásolhatta volna. Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érezte magát, ezért Istenre és a körülötte lévő emberekre hagyatkozott.

Követte az orvosok és az újszülött osztályon dolgozó szakemberek útmutatásait, különösen az anyatejes táplálást és kenguruzást illetően. Tudatosította, hogy kisfia az éltető tejjel együtt a biztonság megnyugtató érzését is magába szívja. A szoptatás és kenguruzás módszere így nem csupán Péter fejlődését szolgálta, hanem szorosabbra fűzte kapcsolatukat is.

De nem csak ez a szoros kötődés erősítette meg Esztert, hanem a férje is. Lehel igazi családfőként: férjként, apaként egyaránt jelen volt a családban. Válaszolt a barátok és rokonok aggódva kíváncsiskodó üzeneteire, amikor látta, hogy Eszter még nem kész erre. Hordozta Pétert, ha felesége kimerült volt. Tornázni küldte, ha kikapcsolódásra volt szüksége. Megvigasztalta, ha szomorúnak látta, és arra buzdította, hogy Istenre hagyatkozzon, hiszen: „Minden el van rendezve” — vallotta. Eszter elmondta, hogy a nehézségek kovácsolták őket olyan családdá, amelynek tagjai ki merik mondani egymásnak: „szeretlek”.

Lehel mellett a tágabb család, a barátok és a hasonszőrű korababás családok is segítségükre voltak, akikkel még a kórházban barátkoztak össze, és akikkel ma is meghitt kapcsolatokat ápolnak.

Palotás Hajnal pszichológus tanácsai
Hogyan viszonyuljanak a szülők korababájukhoz, egymáshoz és önmagukhoz? Milyen forrásokból meríthetnek erőt? — erről beszélt Palotás Hajnal pszichológus. Szerinte kétféle kapcsolódásra érdemes figyelni: a testire és a lelkire.

Fizikai szinten az a legfontosabb, hogy a szülők folyamatos testkontaktusban maradjanak gyermekükkel, mert a magzat már a méhben elkezd édesanyjához kötődni, és megnyugtatja, ha a szeretetteljes kapcsolódást a születés után is érezheti. Itt azonban nem csupán az anyára, hanem az apára is gondolni kell, aki lehet, hogy mindeddig csak hangja, vagy érintése által kapcsolódhatott gyermekéhez, miközben az édesanya pocakját simogatta. Fontos, hogy az édesapa meglátogassa családját a kórházban, megérintse, ölbe vegye, dédelgesse gyermekét. A kenguruzás az apa-baba kapcsolat elmélyítésének egyik legjobb módszere, mert miközben a pici apja erős mellkasán nyugszik, gyöngéd lélegzetétől a férfi apai önbizalma izmosodik.

Úgy tartják, hogy a korababáknak két születésnapjuk van: egy, amikor születtek és egy másik, amikor meg kellett volna születniük. A szakemberek ezt korrigált életkornak nevezik. Palotás Hajnal szerint a szülőknek azért érdemes ezt figyelembe venniük, hogy ne támasszanak teljesíthetetlen elvárásokat kicsinyükkel szemben. Emberi természeténél fogva mindenki, így a szülők is hajlamosak a hasonlítgatásra: „a szomszéd gyermeke már jár, az enyém még csak nem is kúszik”, „a szomszéd kisfia már beszél, az enyém még csak nem is gügyög” – hallhatjuk gyakran, de ez a magatartás a gyereket a fejlődésben, a szülőt a reménykedésben bénítja meg. A pszichológus ezért azt javasolja, hogy a szülők a baba valós születési dátumát vegyék figyelembe, aszerint viszonyuljanak hozzá.

Előfordulhat, hogy a kicsi koraszülöttségéből adódóan bizonyos funkciókat — mint például az evés, beszéd, járás — később vagy lassabban fog végezni. Jó, ha a szülők engedik, hogy kicsinyük a saját ritmusában fejlődjön. Fontos, hogy időt adjanak neki, türelmesek legyenek hozzá. Javasolja: dicsérjék meg, ha előrehaladást látnak, de ne értékeljék könyörületből vagy megszokásból, mert azzal nem segítik őt a fejlődésben.

A koraszülöttek valóban érzékenyebbek, betegségekre hajlamosabbak, ezért természetes, hogy a szülők fokozott figyelmet fordítanak rájuk. Mégsem szabad őket túlóvni, úgy bánni velük, mint egy porcelánbabával. Önállóságra érdemes őket nevelni, mint minden más kisbabát.

Palotás Hajnal még elmondta, hogy a pozitív magatartás segíthet a szülőknek lelki egyensúlyuk megőrzésében. Bár tapasztalatból tudja, mennyire nehéz ezt a tanácsot megszívlelni, mégis arra buzdítja a szülőket, hogyha hosszú ideje szomorúnak, depressziósnak érzik magukat, vagy kilátástalannak látják helyzetüket, belefásultak problémáikba, akkor biztassák egymást, támaszkodjanak a tágabb család, barátok, sorstársak megtartó erejére. Szükség esetén forduljanak pszichológushoz vagy lelkészhez, aki segíthet feltárni belső erőforrásaikat, rátalálni hitükre, vagy elmélyíteni istenkapcsolatukat.

Különösen az édesanyák számára fontos, hogy pszichológust vagy lelki segítőt keressenek föl még akkor is, ha a szülést követően esetleg nem is érzik annak szükségét, mert az anyák nagy része önmagát hibáztatja a koraszülésért, és nem mindegy, hogy ezt a bűntudatot szakember segítségével feloldják, vagy pedig elnyomják magukban. Azért is érdemes külső segítséget kérni, hogy a baba nevelése során felmerülő érzelmi megpróbáltatásokat, spirituális kérdéseket egy olyan lelki segítő tenyerébe tehessék, aki ítélkezés nélkül meghallgatja őket.

Les Júlia lelkész tanácsai
„Hogyan fogadhatnám el, hogy koraszülött a gyermekem? Mit vétettem Isten ellen, hogy így büntet? Ha van Isten, miért engedte ezt meg? Miért pont én?” – Les Júlia lelkész szerint ilyen kérdések forognak a korababás szülők gondolatmalmában, amikor meghallgatásért, reményért, tanácsért keresik fel őt.

Szerinte mindazok, akik ilyen nehéz kérdéseket mernek kiengedni magukból, jó úton járnak, mert a kérdések felvetése már egyfajta istenkapcsolatot feltételez. Akik eddig hitetlenek voltak, most keresni kezdik azt a Lefőbb Jót, akire ráhagyatkozhatnak. Akiknek pedig volt hitük, amely a megpróbáltatások hatására esetleg megingott, azok most éppen a kontrollvesztettség miatt találhatják meg újra azt.

„Uram, miért engedted ezt meg?” — Les Júlia arra buzdítja a szülőket, hogy ezt a legkeményebb kérdést egy fohász vagy ima formájában föl merjék tenni Istennek, mert Ő kibírja a szembesítést. Válaszolni is fog, talán olyan kérdések sorával, mint: „Milyen leckét kell megtanulnom? Hogyan tudok a helyzetből gazdagodni?” A mélyebb válaszokat mindenki egyénileg tudja csak megfogalmazni.

De mindamellett, hogy kérdésfelvetései által valaki jó úton jár, mit tehet még, hogy helyreállítsa lelki egyensúlyát? Les Júlia szerint krízishelyzetben, amikor túl gyöngyék vagyunk ahhoz, hogy saját hitünkre támaszkodjunk, egy vallásos közösség imatámogatása nagy segítségünkre lehet.

Sok múlik azon is, hogy megértsük és elfogadjuk a nehéz helyzethez fűződő érzelmeinket. Emberi természetünknél fogva erős képzeteink vannak arról, hogy milyen a tökéletes otthon, család, gyermek, és csalódunk, ha a róluk alkotott álomképeink nem úgy valósulnak meg, amint elképzeltük. Pedig a tökéletesség csak egy illúzió. Isten számára úgy vagyok jól, úgy vagyok szerethető, ahogyan vagyok.

„Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. (…) Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok” – olvasta föl Les Júlia a Szentírás 139. zsoltárának részletét.

Hogyan látják a korababákat a fejlesztő szakemberek? Erről fog szólni a beszélgetősorozat utolsó beszámolója.

Orbán Júlia

Kapcsolódó írások:
Korababák: az orvosok tenyerén 1. BŐVEBBEN
Korababák: a fejlesztő szakemberek kezében 3. BŐVEBBEN
A koraszülöttségről tabuk nélkül BŐVEBBEN
Koraszülöttek hete – Mit tehetünk értük? BŐVEBBEN
Fókuszban a koraszülött kisgyerekek Székelyudvarhelyen BŐVEBBEN
Ajándék a koraszülöttek segítőinek BŐVEBBEN