Korai nevelés és fejlesztés Székelyudvarhelyen

Újabb központot nyitott a Gyulafehérvári Caritas Székleyudvarhelyen, ezúttal a gyerekekért

Ünnepelt a Gyulafehérvári Caritas március 9-én Székelyudvarhelyen, és tette ezt körülvéve gyerekzsivajjal, babákkal-mamákkal, munkatársakkal, partnerekkel, támogatókkal és sajtósokkal. A már egy hónapja működő Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontot adták át családias légkörben. Míg a belső teremben kisgyermekek szüleikkel és Gáspár Lujzával, a központ munkatársával foglalkozáson vettek részt, addig az előtérben bemutatták az érdeklődőknek az új programot.
 
Sinka Arnold házigazda, a helyi szociális iroda vezetője üdvözölte a jelenlévőket, ismertette pár szóban a központ történetét, helyénvalóságát, majd bemutatta a felszólalókat. Dr. Márton András Caritas-igazgató elmondta, hogy a szervezet programjai azért jöttek létre, hogy az embert szolgálják, mint ahogy az idei, jubileumi év mottója is ezt közvetíti: Értékünk az ember. Jubileumi év, mert idén 20 éves a Caritas, az elmúlt 20 évben a szükség enyhítéséért tevékenykedett, ezt az új központot is a szükség szülte marosvásárhelyi mintára.
 
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Intézet igazgatója úgy jött ide, mint aki hazajön, barátok közé, hiszen a szervezet munkatársa volt jelenlegi tevékenységét megelőzően. Szerinte a Caritas által nyújtott programok azért nagyon fontosak, mert általuk megelőzhető a gyermekek elszakítása a családtól, s csökken az állami intézményekben nevelkedők száma. Fontosnak tartja ugyanakkor a többi hasonló tevékenységek közötti szakmai kapcsolattartást, a tapasztalatcserét.
 
Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője hangsúlyozta, hogy elsősorban a megelőzés a célja a központ  tevékenységének, mert ebben a korban dől el sokminden: alakul ki a gyermek személyisége, társadalomba való beilleszkedésének milyensége. Rámutatott arra is, hogy az ilyen jellegű szolgáltatás hiánycikk az állami intézményeknél, egyedüli lehetőség egy túlzsúfolt bölcsőde, ahol az anyáktól elszakítják a gyerekeket, itt pedig a gyermekek édesanyjukkal együtt vesznek részt a szakember által vezetett foglalkozásokon.
 
Palotás Hajnal pszichológus, a szervezet korai nevelő programjának koordinátora részletes tájékoztatót tartott a tulajdonképpeni tevékenységekről, amely alatt hangaláfestésként a már zajló foglalkozásokat hallhatták az egybegyűltek. Az immár öt éve működő marosvásárhelyi központ után Székelyudvarhelyen is lehetőséget kínálnak a szülőknek gyerekeik tudatos nevelésére, a kisgyermekek egészséges fejlődésének normális mederben tartására. A központban 2 hónap és 3 év közötti gyerekek részesülnek játékos fejlesztő foglalkozásokban, babamasszázsban. A szülők és gyermekvállalás előtt álló párok pedig ismereteket szerezhetnek a gyermekvárásról és gyerekeik testi-lelki fejlődéséről.
 
A bemutató végén a házigazda megköszönte a Szent Miklós plébánia támogatását, hiszen a plébánia Kossuth utcai épületében zajlik a tevékenység, majd Mátyás Károly főesperes Isten áldását kérve megáldotta az új központot.
 
Gáspár Lujza szociálpedagógus, a székelyudvarhelyi központ vezetője nagy lelkesedéssel kezdett bele a munkába, már több mint 50 gyermek és szüleik jelentkeztek a csoportfoglalkozásokra, amelyekre újabb jelentkezőket is szívesen fogadnak. Érdeklődni a 0735-735151-es telefonszámon lehet, vagy a helyszínen a Kossuth Lajos utca 18. szám alatt, az emeleten. (Kelemen Nóra, Molnár József)