Köszönjük, hogy tanítottak minket és játszottak velünk…

Ezzel a mondattal köszönt el az egyik kislány az alsó-szakadáti Általános Iskolában a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata szervezésében 2010. novembere és 2011. májusa között hetente egy alkalommal zajló délutáni oktatás utolsó alkalma után

A felzárkóztató és csapatfejlesztő délutáni foglalkozásokon, korrepetálás-jellegű alkalmakon a harmadik és negyedik osztályos tanulók vettek részt, átlagban minden szerdán délután 15 gyerek maradt ott az órák után a magyar, a matematika és a román tantárgyak kedvéért. Meg a szórakozásért, a mókáért, és a közös étkezésért, mind a tizenhét alkalommal szendviccsel is csalogathattuk a gyerekeket az Agro Prod Com Dósa Kft-től és a Szántó-Fülöp Pékségtől kapott támogatásnak köszönhetően. Az utolsó találkozáson a gyerekek írásban is üzenhettek a szponzoroknak, ha úgy érezték, hálásak a finom falatokért.
 
Az elképzelést és a folyamat megvalósítását a támogatók mellett felpártolta Szováta önkormányzata, továbbá Bodó Lajos igazgató, valamint Angi Noémi és Kiss Enikő tanítónők. A program felelősei, Nagy László és Szabó Attila szociális munkások önkénteseiknek (Borbély Gyöngyi, Marton Izabella, Tóth Irén és Szabó Éva) is köszönik, hogy munkájukkal megkönnyítették a gyerekek felkészülését a másnapi órákra, és ezzel együtt szüleik feladatának egy részét is átvállalták. (Szabó Attila)