Közösség, kapcsolat, gyógyító találkozás

The Find your way to the world of work project is funded by Iceland, Liechtenstein and Norway through the EEA and Norway Grants Fund for Youth Employment.

 

Hetedik alkalommal szervezte meg a Közösségépítők konferenciáját a Gyulafehérvári Caritas Mindenki mindenkiért, Prospera Sepsi, United Networks és Iránytű a munka világába projektje a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatalban és a Gondűző étteremben október 11–12-én.

VÉDelem. Közös felelősségünk a holnap társadalmáért címet viselő esemény célja az volt, hogy teret adjon a hátrányos helyzetű közösségekért dolgozó szakembereknek a találkozásra, tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre, közös megoldáskeresésre.

Egy asztalnál mindenki, aki közel van a történethez

A konferenciát Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója nyitotta meg: „A szükség közelről látszik. Közel kell menni a történethez ahhoz, hogy lássuk, mit kell segíteni, hogyan lehet hatékonyan segíteni. Az osztogatás hosszútávon nem vezet életre, hanem függőségeket, nagyon sarkítva fogalmazva koldusperspektívát alakít ki. Nem ad belső erőt, nem támogatja az életre való törekvést.” Elmondta, hogy a Caritas kezdeti segélyosztó identitása átalakult: először egyének támogatóivá vált, akiknek személyesen biztosított különféle szociális szolgáltatásokat, majd a közösségeket pártolta fel. „A közösség fejlődik. Amit mi tehetünk, hogy ott vagyunk a közelben, és próbáljuk azokat a tanulási környezeteket megteremteni, amelyekben tényleg tudunk segíteni. Avatott kísérői, társai szeretnénk lenni mindenkinek, aki ugyanerre a célra törekszik. Jó tíz éve erre a szemléletre épült a United Networks projekt, és ennek egyik gyümölcse a konferencia, amely azt szeretné, hogy egy asztalhoz üljön mindenki, aki közel van a történethez. Közösség, kapcsolat, mint gyógyító találkozás. Ez a mi bizalmunk és reményünk. Az idei téma viszont picit másfelé fordítja figyelmünket. Ki kell mondanunk, hogy vannak romboló kapcsolatok és vannak romboló közösségek is. Ezért a védelem a központi témánk.”

Ölvedi Zsolt, Székelyudvarhely alpolgármestere háláját fejezte ki a Gyulafehérvári Caritasszal folytatott hatékony együttműködésért. Rávilágított arra, hogy a munkahelyi kiégés vagy a családon belüli erőszak olyan témák, amelyekről sohasem lehet eleget beszélni, és a cselekvési tervek mentén történő akciók során sem tompul maga a jelenség. De ha a közös gondolkodás és összehangolt cselekvés révén sikerül egy-egy szenvedő embertársunkon segíteni, vagy egy közösséget megerősíteni, akkor megérte.

A konferencia előadásai a polgármesteri hivatal patinás Szent István termében zajlottak, jelzésértékűen – a konferenciaszervező szociális ágazat vezetőjének szavai szerint azt üzenve, hogy „a civilek otthon lehetnek a városházán, partnerként működnek együtt az önkormányzattal.” Szintén Ludescher László Caritas ágazati igazgató a konferenciaprogramról kifejtette: „Színes a kínálat, mely elsőre kicsit eklektikusnak hat. Közös benne az, hogy a VÉDelem cím fogja össze, ami azt feltételezi, hogy veszélyeknek vagyunk kitéve. Igen, veszélyben van az egyén, a család, a közösség és a segítő szakember is. A két nap előadásai próbálták tudatosítani a veszélyeket és az erőforrásokat, amelyekkel rendelkezünk, hogy a védelem megvalósuljon.” Gondolatmenetét követve osztunk meg részeket az előadásokból.

Veszélyben a családok

György Enikő, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság osztályvezetője A közömbösség diadala. Nők Elleni Erőszak! című előadásában elmondta, sok nőnek nem csupán fizikai, hanem lelki bántalmazásban is része van. Kisfilmekkel és szavakkal egyaránt érzékeltette, milyen pszichológiai játszmákat tartanak fenn az abúzus-helyzetben élők. A külvilág felé a tökéletes család látszatát keltik, de valójában agresszor, áldozat és néma szemlélők a játszma szereplői. Az agresszor jellemzően elszigeteli a külvilágtól áldozatát, hogy kontroll alatt tarthassa, így a testi vagy lelki erőszakot elszenvedő legtöbbször nincs is tudatában, hogy mérgező kapcsolatban él. Arra is van példa, hogy az áldozat élhetetlennek tartja helyzetét, mégis benne marad a kapcsolatban félelemből, szégyenérzetből vagy, mert úgy gondolja: ép családban fog jól fejlődni a gyermeke. Végül akadnak olyanok is, akik kilépnek a kötelékből. A családon belüli erőszak elszenvedői számára jött létre Hargita megyében védett otthon, ahol a szállás és étkeztetés mellett az érintettek támogatásban, tanácsadásban is részesülnek. A szakember végül arra biztatta a jelenlévőket: jelentsenek minden olyan esetet, amikor családon belüli erőszak tanúi voltak.

Mit is értünk családon belüli erőszak alatt? Bántalmazásnak számít-e, ha hazamegy a férj részegen, lefekszik és átalussza az éjszakát? Vagy ez a jobbik lehetőség a létező forgatókönyvek közül? És ha elcsattan egy pofon, amit a férfi utólag nagyon sajnál, és bocsánatot kér érte, akkor szent a béke? Minden esetben a férfiak a bántalmazók, a nők az áldozatok, vagy lehet ez fordítva is? Milyen felnőtté válik a bántalmazó családban növekedő gyermek? Valóban az ő érdekében tűrik a szülők az agressziót? – Szigyártó Adrienn pszichológus, a Safeguarding munkacsoport tagja és Mészáros Katalin gyógypedagógus műhelymunkájában ezekkel a kérdésekkel találkoztak a résztvevők. A segítő szakmában dolgozók számára a tennivaló is megfogalmazódott: tilos a közömbösség, fontos a prevenció. Ludescher szavai szerint: „Nem lehetünk közömbösek. A mi feladatunk a prevenció is, hogy a támogatásunkkal növekedő gyerekek ne tűrjék az abúzust, és felnőve ne legyenek bántalmazók.”

A védelmi háló

A társadalmi védelmi rendszerek jobbak, mint régen, de gyérebbek a kelleténél. Ha a lehetőségek még nem is a legkedvezőbbek, a tervek biztatóak – Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője a felnőttvédelemről tartott előadást.
Először a fogyatékkal élőket védelmező rendszer kiépítéséről és működéséről beszélt. Elmondta, hogy két kisebb központot sikerült megyei támogatással, saját költségvetésből létrehozniuk: egy tizennégy és egy huszonhét férőhelyes otthont, amelyek sajnos nem födték le az akkori szükségleteket, ezért szerződéseket kötöttek fogyatékossággal élőket segítő civil szervezetekkel. „Kovászna megye szintjén 30–35 szerződésünk van különféle civil szervezetekkel. Ezek nagyon jól működnek, elértük, hogy a kormány 90 százalékát fedezi a költségeknek. A szerződéskötések érdekessége, hogy három féllel kötjük: a szolgáltatóval, az igazgatósággal és az ellátottal vagy a gyámjával. Így bizonyos mértékben mindenki hozzájárul a szolgáltatás értékének fedezéséhez. Fontos, hogy az ellátott is, a hozzátartozó is felelősséget vállaljon.”

Elmondta, Kovászna megyében példaértékű a megyei és a helyi tanács közötti együttműködés a szociális szolgáltatások fenntartása érdekében. „Idősvédelem terén hasonló a helyzet. Az Igazgatósághoz egyetlen idősek otthona tartozik, a hídvégi 110 férőhelyes otthon. El szeretném oszlatni azt a tévhitet, hogy csak az kerülhet idősek otthonába, akinek megfelelő jövedelme van. Nem így van, mert szociális igazgatóság vagyunk, és elsősorban szociális esetekkel foglalkozunk. Minden olyan rászoruló, akinek nincs hozzátartozója, nagyon kis jövedelme van, és nem lehet otthoni gondozással megoldani a helyzetét, idősek otthonába kerülhet, költségein a helyi és megyei tanács egyenlő arányban osztozik.”

A szakember szerint van remény arra, hogy országos szinten megvalósuljanak olyan tervek a felnőttellátásban, mint az intézményekben lévők közösségbe való integrálása vagy a hivatásos gondozóhálózat kiépítése.

Mesterségek iskolája

A jó gyakorlatok palettáját színesítette előadásával Ramona Vasiloae Nastasache, a Ploiești-i Concordia mesterségek iskolája oktatóprogramjainak felelőse. A magániskolában elemi szintű oktatás és 18-28 év közöttieknek szóló szakképzés egyaránt zajlik. A pályaválasztás előtti fiatalok kampuszban élnek, és miközben kitanulják a pék, pincér, szakács vagy növénytermesztő szakmát, a munkaközösségnek és diákoknak elkészítik a napi eledelt.

A fiatalok istápolása kiterjed a szakképzés utáni időszakra is, a munkavállalás kezdeteire, nehézségek esetén hosszabb távú mentorálásra. Jó eredményekről számolt be a  koordinátor, biztatva a segítő szakmájúakat, irányítsák feléjük a szükségben lévő fiatalokat, a mesterségek iskolájában ugyanis a szakma mellett idegen nyelvet, társadalmi beilleszkedést és minden olyant is tanulnak, ami az önálló életvitelt lehetővé teszi.

Közösségépítők és identitásféltők kötéltánca

Külső-belső megerősítésre van szüksége a hátrányos helyzetű közösségnek. Van ember, aki kint is és bent is van. Nem más az ő élettörténete, mint egyensúlyozás két kultúra között úgy, hogy az önazonosság el ne vesszen – erről szólt Isztojka Máté szentábrahámi közösségépítő előadása. „Sátoros, gábor és cigány vagyok, így tudom meghatározni legjobban magam. Ráadásul deviánsnak is számítok, a házasságkötés helyett egyetemre mentem. Nekem természetes volt, mert olyan emberek vettek körül óvodától fogva, akik szerint ez volt az élet rendje” – kezdte el történetét az antropológia szakon diplomázott huszonnégy éves fiatalember. Isztojka önmaga számára is összeírta, milyen ok-okozati összetevők terelték őt erre az életútra, és milyen buktatóitól tart. Meglátása szerint az, hogy normálisnak tartja-e a fiatal az egyetemvégzést, az a környezetétől is függ. A befogadó magyar közösség mellett a családból is kapott erre indíttatást Máté, hiszen nagyanyja „45 évesen fogott neki a középiskolának, pedig jó társadalmi elismertségnek örvendett a gábor cigány közösségben, azért, hogy legyen valaki tanult a családban, és ne kelljen senkinek szégyenkeznie miatta.”

Azt a talpraesettséget is otthonról hozta, hogy a nehézségeket dramatizálás helyett átkeretezze: „Az évek során rájöttek az emberek, hogy ugyanolyan vagyok, mint ők, csak kicsit barnább. Kedves szavak, ha azt mondja egy közösség, itt van a mi cigányunk. Én pedig megtanultam, hogy velem szemben nincs erejük a sztereotípiáknak, ha én mondom ki.”

A fiatalember azt mondja, mindkét kultúrának részese, mégis félti identitását. A romák szokásai szerint elkésett a nősüléssel, a hozzávaló lányok már mind elkeltek, fél, attól is, hogy nincs eleget övéi között. Talán enyhíti ezt tanárai biztatása, hogy minél többet megmutasson közösségéből, ezért a nagyapjától gyűjtött cigány mesékből tervezi egy kétnyelvű könyv kiadását.

Ne számokat, arcokat lássunk!

Integrált szolgáltatások adta lehetőségek – Joós Attila projekt- és Diós Boglárka szakmai koordinátor Prospera-projekt bemutatója a cím hallatán úgy tűnhet, számokról szól. A valóságban emberekről mesél, mert a célja az a Prospera-csapatnak, hogy az emberek ne legyenek projekt diktálta indikátorok. Az előadópáros a diszkriminációt hozta annyira közel, hogy a résztvevők megtudhassák, milyen helyzeteknek vannak kitéve a hétköznapokban az ellátottaink, a munkatársaink. A közel egymillió eurós, kétéves program célja, hogy a családnak ne kelljen szétszakadnia a nehézségek miatt. Három helyszínen hatszáz személy javát keresve segítenek a mélyszegénység enyhítésében, egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben, iskoláztatásban, munkahelykeresésben. Segítenek ott, ahol lehet.  „A projektben azt vállaltuk, hogy 90 személyt munkába fogunk állítani a 600-ból. Nem könnyű feladat ez. Van, aki nem is akar dolgozni, és nem feltétlenül munkakerülés miatt. Kezeskednek egymásnak, és ha munkába állnak, elkezdik törleszteni mások adósságát. A szociális segélyből nem, de a fizetésből lehúzzák a kölcsönt” – és ez csak egyik csoportja a nehézségeknek a munkahelykeresésnél, mert a munkaadók körében is él a diszkrimináció. Boglárka történeteket idéz: „A munkaadó megkérdezte a mentort: a javasolt munkaerő mennyire fekete? Hol az a skála, amelyik még nem annyira fekete? Azt is javasolták, vigyünk embert, de csak keveset, olyant, aki nem lop és nem büdös, mert közös az ebédlő.”

A nehézségek mellett sikersztorikról is beszámoltak a prosperások, Diós Boglárka végül így összegzett: „Nyilván, ez a projekt nem fogja megváltani a roma közösségeket, de lesz olyan, akinek perspektívát nyújtunk, akinek megmutatjuk, lehet élni jobban is.”

Egy másik Caritas-projekt, a Mindenki mindenkiért ismertetését vállalta Bodó Csilla, a budvári központ vezetője, szakmai koordinátor. Elmondta, hogy a program keretében mindannyian arra törekszenek, hogy biztonságos közeget biztosítsanak a nehéz helyzetben élő családok számára, hogy a tagok bizalommal beszélhessenek nehézségeikről, legyen bátorságuk képzéseket elvégezni, állásinterjúra menni, munkát vállalni. Elmesélte, mit jelentett a hátrányos helyzetű fiatal felnőttek – gyakran kiskorú édesanyák – számára  szakképzést végezni és arról bizonyítványt szerezni. Sokuknak sikerült munkába állni, így családjuk életkörülményei is javultak. A tanfolyamok elvégzése után a vizsgáztatás Sepsiszentgyörgyön zajlott. Sok embernek először adatott meg, hogy kimozduljon szülővárosából. A szakemberek számoltak azzal, hogy az utazás, az idegen város és a vizsgahelyzet kimozdíthatja a fiatal felnőtteket komfortzónájukból, ezért igyekeztek biztonságos, támogató, baráti módon megszervezni az utaztatást, amely minden szempontból elérte célját.

Ne számokat, arcokat lássunk! – biztatta Ludescher munkatársait, hangsúlyozva, „munkánk célja a hátrányos helyzetűt emberi méltóságában megtartani, biztonságot adni, döntésképességét és felelősségvállalását megerősíteni, hitet adni a változásban. És erre hála a válasz, az a fizetség. Ez nem mérhető számokban, de megtapasztalható, és ha ezekre nem figyelünk, ezeket nem értékeljük, egyre közelebb kerülünk a kiégéshez.”

Maradj talpon!

A coaching mint eszköz a szakmai énünk védelméért – ezt a címet viselte az előadás, amelyet Récsei Mária, a Gyulafehérvári Caritas United Networks projektjének koordinátora tartott. Coaching, vagyis előkészítés, korrepetálás, felkészítés, edzés, amely arra irányul, hogy szakmai énünket megvédjük a rutinos gondolkodástól és cselekvéstől, a kreativitás eltompulásától és a kiégéstől. Ha jelenlegi helyzetünkben azonosulni tudunk azzal a képpel, amelynek helyszíne egy sötét, poros szoba egyetlen látható ajtóval és egy szellőzőablakkal, akkor érdemes megtalálnunk a kreativitást, az erőforrásainkat jelképező ajtót is, amely a „rutin ajtaja” mellett ott rejtőzik valahol a sötétben. Ehhez nagy segítség a tudat: valaki van velünk, nem vagyunk magunkra. Ezt a célt szolgálják mindazon beszélgetések, amelyeket a projekt szakemberei a munkatársak számára biztosítanak a kiégés megelőzése érdekében.

A segítő szakembereket fenyegető kiégés elkerüléséhez, a segítés folytatásához és talpon maradáshoz Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes előadásával és műhelymunkával nyújtott fogódzókat.

Helyemen vagyok, értékes vagyok – e két alapvető érzés elengedhetetlen, hogy az ember alkotni tudjon. A világ változik, míg régebb sok apró kihívás elé állította a szülő a gyermeket, és az hálóként megtartotta őt, manapság ez kekeckedésnek hat, a fiatal pedig olyan nagy feladatnak próbál megfelelni, mint a találd ki önmagad. És ez nem megy. Folyamatos a fáradtság is, mert a tevékenységek folyamatot képeznek, nincs idő lezárásra, reflexióra, ki-, majd bemosakodásra. Az útkereső fiatalra, az elfáradt emberre, a hátrányos helyzetű egyénre és közösségre egyaránt igaz: olyan lépésében szabad segíteni, amit meg tud tenni, amit ő is jónak lát. Nem eredményes, inkább erőszakos az a fajta segítség, amikor egyszerre több lépést kérünk tőlük.

A nagy érdeklődésre számot tartó gondolatok így summázhatóak: a kiégés „ellenszere”, ha megélem a vágyaimat, ha proaktív tudok lenni, ha én kreálom a helyzeteket és nem elszenvedője vagyok, valamint teremtő kell legyek, a semmiből valamit alkossak.

Embertársam cipőjében

City tour – erre hívták meg a résztvevőket konferenciazáróként az Iránytű a munka világába projekt ifjúsági mentorai. A támogatott fiatalokkal korábban végrehajtott feladat hasonmását kellett teljesítsék a szakemberek. Telefonhasználat nélkül, gyalog kellett eljussanak a székelyudvarhelyi Budvár negyedbe, ott megkeresve a Caritas-központot, és megtudni, hány program is zajlik ott. Aztán megérdeklődni, hány géppel, milyen programmal működik a közösségi mosoda. A helyi közösségtől érdeklődve kellett kideríteniük a csapatoknak, milyen szállítóeszközzel jutnak be a városházára, hogy a szociális irodáról megtudják az ott dolgozók létszámát, majd visszajussanak a Gondűzőbe, ahonnan elindultak.

Elmondható, a résztvevők mind az előadások,  mind a műhelymunkák során, sőt a terepen is maradandó tapasztalatokkal gazdagodtak.

Orbán Júlia, Balázs Katalin

The Find your way to the world of work project is funded by Iceland, Liechtenstein and Norway through the EEA and Norway Grants Fund for Youth Employment.

Emplemented by:

Rólunk írták:
Közösségépítők konferenciája: Felfoghatatlanul sok munka van a szociális szolgáltatások mögött >>> BŐVEBBEN