Közösségépítők konferenciája | Biztos irány – biztosabb jövő
A Gyulafehérvári Caritas nyolcadik alkalommal szervezi meg Közösségépítők konferenciáját, amelynek címe „Biztos irány – biztosabb jövő”. A konferencia ezúttal két nagyszabású projekt módszertanát, eredményeit és jövőjét hivatott bemutatni.
Az Iránytű a munka világába című projekt négy és fél éves tevékenységeinek zárásához érkezett. A projekt négy országban zajlott: Bulgária, Magyarország, Románia és Spanyolország, és célja, hogy első sorban a szakiskolás fiataloknak az oktatási rendszerben való maradásukat ösztönözze, valamint a pályaorientációban segítsen és a munkába állásukat elősegítse, mindez egy jobb, minőségi élet megteremtése érdekében.
A Biztos kezdet egy biztos jövőért elnevezésű projekt, igényekre és problémákra próbál választ adni, a hátrányos helyzetű, 0–6 év közötti kisgyermeket nevelő családok és várandós anyák részére, hat településen: Gyergyóalfaluban, Gyergyóremetén, Korondon, Marosszentgyörgyön, Oroszhegyen és Zetelakán. A beavatkozás célja, hogy támogató keretet biztosítson a családoknak, önállóságuk megteremtéséhez, hogy elősegítse az életminőség javulását, hátrányaik kiegyenlítését, hogy felelősséget teremtsen, modellt nyújtson és hogy elősegítse a perspektívaváltást a családok életében.
A fentieket összevetve, a konferencia célja, hogy jó gyakorlatokat, módszereket mutasson be a lezáruló és működő projektjeink tükrében, és lehetőséget teremtsen a különböző szakterületekről érkező szakemberek számára az együttgondolkodásra és párbeszédre. A konferenciára meghívást kapnak a szociális felzárkóztatás témájában érintett közintézmények vezetői és munkatársai, a projektekben együttműködő partnereink, oktatási intézmények képviselői, önkormányzatok képviselői és szakemberei, roma közösségek képviselői, civil szervezetek.
A rendezvény időpontja: 2023. április 27.
Helyszín: Székelyudvarhely, Művelődési Ház (Tamási Áron utca 12. szám)
A rendezvényen való részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a következő űrlap kitöltésével lehetséges: REGISZTRÁCIÓ
A konferencia tervezett programja
9:00–9:30 Regisztráció
9:30–10:00 Nyitóbeszédek – Őlvedi Zsolt, alpolgármester, Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala; Ludescher László, igazgató, Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazata
10:00–10:20 Bizonytalan lépésekből biztosabb – Fülöp Orsolya, aligazgató, Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazata
10:20–10:40 A hátrányos helyzetből a felzárkózásig – Dr. Adorjáni Júlia, pszichológus egyetemi tanár és Dr. Tonk Gabriella, pszichológus kutató, Szociológia és Szociálismunkás-képző Kar (BBTE Kolozsvár)
10:40–11:00 A nyírmadai Biztos Kezdet Mocorgó Gyerekház működése: kezdetek, nehézségek, sikerek, eredmények – Buza Andrea, gyerekház vezető és Tóth Istvánné, gyerekház munkatárs, Nyírmada, Magyarország
11:00–11: 20 Generációs esélyteremtés és fejlesztés – Nun András, Autonómia Alapítvány, Magyarország
11:20–11:35 Kérdések, válaszok
11:35–12:00 Szünet
12:00–12:20 Iránytű a munka világában: Innovációs módszerek és tanulságok a pályaorientációs projekt tükrében – Ambrus Hajnal, szakmai koordinátor, Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazata
12:20–12:40 Három perc mentori szemmel – Iránytű a munka világában projekt ifjúsági mentorainak beszámolói
12:40–13:00 Motiváció és esélyteremtés szakiskolás fiatalok számára – Cristina Hadâmbu, iskolaigazgató, Puskás Tivadar Szakképző Líceum, Gyergyóditró
13:00–13:20 Három perc mentori szemmel – Iránytű a munka világában projekt ifjúsági mentorainak beszámolói
13:20–13:40 Ezek a mai fiatalok! Bezzeg a mi időnkben… generációk, különbségek és jó gyakorlatok – Dimén Varga Tünde, iskolapszichológus, Móra Ferenc Általános Iskola és Asztalos Lehel, iskolai tanácsadó, Kós Károly Szakközépiskola, Székelyudvarhely
13:40–14:00 Három perc mentori szemmel – Iránytű a munka világában projekt ifjúsági mentorainak beszámolói
14:00–14:20 Fiatalok munkavállalási dilemmái és a munkaadók nehézségei – Bajkó Tibor vezérigazgató, Tig-Rad System építőipari vállalat, Gyergyószentmiklós
14:20–14:40 Kérdések, válaszok
14:40–16:00 Ebédszünet, Park étterem, Sétatér
16:00–17:30 Műhelymunkák – Művelődési Ház
- Kötélpálya – pályaorientációs interaktív játék –Szabó Zsuzsa és Tókos Norbert, Iránytű a munka világába projekt
- Generációs esélyteremtés és fejlesztés – Nun András, Autonómia Alapítvány, Magyarország
- Lábujjhegyen közeledve – Borbély Ildikó, szakmai koordinátor, Biztos kezdet egy biztos jövőért projekt
- Biztos kezdet a szociális forgatagban – Sándor István közösségi és intézményi facilitátort és Récsei Mária, intézményvezető, United Network projekt
17:30–17:50 Műhelymunkák kiértékelése
17:50–18:00 Záró gondolatok – Ludescher László, igazgató, Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazata
A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát.