Közösségi terem a marosszentgyörgyieknek
Idősek és kicsinyek zsúfolásig megtöltötték az idei Szent György Napok keretében felavatott közösségi termet
Caritas-programok vehették birtokba a polgármesteri hivatal által felújított és április 27-én átadott közösségi termet. Bartis Kinga és Cosma István a Családsegítő Szolgálat munkatársai már mint "házigazdák" fogadták az avatóra érkezőket, így Sófalvi Szabolcs polgármestert is, aki köszöntőjében elmondta, hogy nem nagy dolog ez, hanem inkább egy szimbolikus ajándék, hiszen az idősek régóta találkoznak hol az iskolában, hol a kultúrotthonban és végre lehetőség adódott, hogy legyen egy saját termük ahol időnként összegyűlhetnek.
Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazati igazgatója kiemelte, hogy öröm tölti el ahányszor a községbe jön, mert látja, hogy nem csupán az infrastruktúra épül és szépül, hanem az emberek számára is igyekeznek több és jobb szolgáltatást biztosítani az elöljárók. Ugyanakkor megköszönte munkatársainak is az itt véghezvitt áldozatos munkát, kifejtette mindig büszkeség tölti el, ha rájuk gondol.
Rendhagyó módon történt a terem felavatása is, a polgármester mellett a résztvevők közül a legfiatalabb, egy tavaly született kisgyermek, persze édesanyja segítségével és a legidősebb, a 87 éves Juliska néni tiszte volt a piros szalag átvágása.
A katolikus és unitárius egyház képviselőinek teremszentelése és áldása után a Caritas munkatársai bemutatták a községben zajló programokat. Pontosabban ebben a teremben kapnak majd helyet a Korai Nevelő és Fejlesztőközpont foglalkoztatásai, amelyek 2 hónapostól 3 éves korig a gyermekeket és szüleiket célozzák meg, és a Családsegítő Szolgálat tevékenységei, a szépkorúak csoportja Albert Imola vezetésével, akik az ünnepség végén szép és egyben humoros előadással örvendeztették meg a jelenlevőket. Ezt megelőzően viszont a helyi Szent György Gimnázium második és ötödik osztályos tanulói lepték meg őket, szívet gyönyörködtető modern, illetve népi tánccal. A polgármester úr a végére is tartogatott meglepetést, miközben a hivatal munkatársai üdítővel, borral és kaláccsal kínálták a résztvevőket, addig ő egy szál fehér szegfűt adott át kivétel nélkül minden résztvevőnek.
A műsor végén az Otthongondozó Szolgálat munkatársa megmérte a vérnyomását annak, aki ezt óhajtotta – ez a szolgálat is jelen vannak a községben, a kollegák naponta kijárnak betegeket otthonukban ellátni.
(Molnár József)