Különleges tábor színes résztvevőkkel és programokkal

A Gyulafehérvári Caritas Fogyatékkal Élőket Támogató Szolgálata idén kilencedik alkalommal szervezett különleges nyári tábort a fogyatékkal élők és gondozóik számára június 28 – július 3. között, melynek idén az ivói Erzsébet tábor adott otthont. Az idei táborozók társasága minden szempontból sokszínű volt, hiszen a 144 résztvevő Hargita és Kovászna megye több mint 20 településéről érkezett, a Gyulafehérvári Caritas Őrangyal, Utazó gyógypedagógus programjait, vagy a Szülők támogató csoportját látogatják rendszeresen, és sokfélék fogyatékosság típusának tekintetében is.

Tele kíváncsisággal, izgalommal, lendülettel kezdődött a várva várt tábor. Nagy ölelések, széles mosolyok, baráti kézfogások látványa fogadta az először táborozó résztvevőket. Az Erzsébet tábor munkatársainak kedves, segítőkész fogadtatása után rögtön az elején mindenki részesült egy kis meglepetés ajándékcsomagban, mely a táborozás nagyon fontos és hasznos kellékeit rejtette.

Ezt követően az esti lakoma előtt bevásárló szatyrokat festettek a résztvevők, amelyeket a saját ízlésük szerint, önmaguk számára készítettek. A hét folyamán sok szép, változatos élményben volt részünk és szép tájakban gyönyörködhettünk. Reggelente tornával készítettük fel testünket az aznapi tevékenységek elvégzésére. Hétfőn volt lehetőségünk összebarátkozni az ivói Vadaspark lakóival. Különleges élmény volt, hogy a szabadban szarvastehenet simogathattunk meg.

A kirándulás után szentmisére gyűltünk össze, ahol az önmagunk értékességére és szeretetére kaptunk megerősítést. Este pedig néptánctanulás és népdaléneklés fokozta a jó hangulatot. Kedden a pancsolásé és a kultúráé volt a tér, ellátogattunk a szentegyházi strandra és a Szentegyházi múzeumba. Szerdán a Madarasi Hargita tetejéről csodálhattuk a térségünk szép tájait. Többen voltak, akik először mászták meg a Madarasi Hargita tetőt, és voltak, akik a nehéz mozgásuk ellenére is nekivágtak és sok apró lépéssel felértek a tetőre.

A szerda esti bábszínház előadás példát adott, hogy a gonoszat, rosszat, hogyan lehet nem félve, bátorsággal legyőzni. Erre szükség is volt, mert az este nem ért itt véget, hiszen következett a bátorságpróba, ahol a kreatívan festett arcok felszabadító hatással voltak a viselőire és önmagukat adva, felszabadultan zártuk az estét. A változatos programok mellett bőven volt lehetőség minden nap a különböző helyszínről érkezett csapatok megmérettetésére is. Volt tábori olimpia, ügyességi verseny, Erzsébet vetélkedő, sok szabadtéri szabadon választható játék, amelyet a gyermekek, fiatalok, felnőttek is izgalommal vártak, és lelkesen részt vettek a játékokban.

A vidám és sokszínű táborozó között bőven volt jelentkező, aki a tábori „Ki mit tud”-ra is benevezett. A szünetekben, a sorbanállás közben jó beszélgetések alakultak ki. No de az esti vidámság, álmatlansággal való küzdés, beszélgetések sem maradtak el. A tábor alkalmával mélyültek a régi kapcsolatok, és új barátságok alakultak, bimbóztak ki. Csütörtök este az aktív, kreatív, szellemes részvételért mindenki részesült valamilyen díjban, kitüntetésben. Ezt követte a tábortűz és a záró buli. Széles mosollyal, örömmel, élményekkel és hálával telt szívvel búcsúztunk a tábor helyszínétől, kedves munkatársaitól és egymástól.

A tábor nagy értéke, hogy a fogyatékkal élőket is természetes módon tudtuk elfogadni, belesimultak a környezetbe. Kellemes légkör alakult ki, ahol természetes volt, hogy vannak közöttünk gyerekek és felnőttek is, kerekesszékesek, súlyosan sérültek, ahol nem zavart senkit a másság, ahol mindenki jól és szabadon érezte magát a színes társaságban. Köszönet minden ottlévőnek, hogy önmagával ajándékozta meg a társait, és támogatónknak, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak, aki nélkül nem jöhetett volna létre ez a különleges tábor.

(Márton Melinda)