Lassítani a józanságért

„Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.”
(Túrmezei Erzsébet: Ha nem sietek)

Szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára tartottak lelkigyakorlatot a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat és a Gyulafehérvári Caritas KI-ÚT Programjának munkatársai 2017. június 29. – július 2. között Székelyudvarhelyen.

A lelkigyakorlaton résztvevők között nagyobb számban voltak visszatérő, felépülésben lévő szenvedélybetegek és hozzátartozóik, akik önmaguk megerősítésére és józanságuk elmélyítésére vágytak, illetve eljöttek útkeresők is, akik első lépéseiket próbálgatták a gyógyulás útján és ezt egy olyan közösségben tehették meg, amely hatalmas érzelmi biztonságot nyújtott számukra.

Ez a közösség a Fazekas György atya által vezetett elmélkedéseken és tanításokon keresztül, egy könnyekkel és nevetésekkel gazdagított lelki elmélyülésben, illetve egy olyan tanulási folyamatban részesülhetett, amelyben azt is megérezhette, Isten szerető jelenlétének felszabadító és gyógyító ereje van, ha közel engedjük magunkhoz.

A tanítások sora azzal kezdődött, hogy érdemes elgondolkodni azon, mennyire vagyok őszinte magamhoz, mennyire merek szembenézni magammal. Sokunk számára a rövid, egyenes, őszinte beszéd szinte megfoghatatlannak tűnik, de Fazekas György atya mégis arra biztat, első lépésként legyen bátorságom őszintén szembenézni magammal, merjem kimondani, hogy baj van, hogy beteg vagyok, hogy alkoholista vagyok, hogy tehetetlen vagyok; esélyt adva ezáltal arra, hogy gyógyuljak, nem csupán az alkohol rabságából, hanem a társfüggőségből is. Ugyanakkor, ha már kijózanodunk, váltani is kell: mértéket, mércét, életmódot és ehhez Isten is kell, nem elég emberileg mindent megtennünk. Amit mi megtehetünk, hogy kilépünk a régi, megszokott világunkból, a kényelmünkből, s megtesszük a szükséges lépéseket. A józansággal az életünkben minőségi és mennyiségi változásokat is tapasztalhatunk. Sokkal nagyobb intenzitással élem például az érzéseimet, a pozitívokat is, de a negatívakat is.

Gondolatébresztőként elhangzott az is, vajon mennyire az én történetem, vagy mennyire a környező világ története az, hogy ennyire fel vagyunk pörögve? Meg tudunk-e állni, le tudunk-e ülni, kin múlik ez? A felgyorsult világra rezonálva az a tévhit alakulhat ki bennünk, hogy a lelki fejlődés is felgyorsítható, a gyógyulás erőfeszítésektől mentes és azonnali lesz. Ha meg is próbáljuk ebben a formában, tapasztalni fogjuk, hogy ez így kudarcra van ítélve. Lassítani kell, meg kell állni. Azért kell megállni, hogy működjön az Isten, hangsúlyozta Fazekas György atya.

Közösségben lenni fontos, hangzott el ez is, úgy a szenvedélybetegek, mint hozzátartozóik számára. Olyan közösségben, ahol megértjük egymást, ahová bevihetjük saját megtapasztalásainkat, és egymás megélt dolgaiból tanulva növekszünk.

Végezetül Anthony de Mello, jezsuita szerzetes bölcsességét* idézve, a jelenlévőket arra hívta meg az atya, hogy megvizsgálják, hosszabb távon mi gyümölcsözőbb: a gyengébb ellenállás irányába elmozdulni, a könnyebb utat, vagy a józanságot, a fejlődést választani.

Szemelvények a résztvevők visszajelzéseiből:

„Eldobom eddigi életemből a kishitűségemet, a szorongásaimat, a múltam fájdalmait és elviszem magammal azt a gondolatot, hogy értékes, és szeretetreméltó ember vagyok, minden hibám ellenére, valamint azt, hogy életem központja Isten. Fontosnak tartam, hogy döntéseimet és tetteimet kizárólag a szeretet motiválja. Nagyon hálás vagyok a felismerésekért és a figyelemért…”

„Rájöttem, hogy nem kell tökéletes legyek és alábbhagyhatok a megfelelési kényszerből. Jó elmenni azzal a gondolattal, hogy defektes lehetek, és Isten mindenképpen szeret engem.”

„Tudom már, hogy az önzés nem vezet jóra. Azt is tudom, hogy fejben dől el minden. És azt is megtudtam, hogy nem elég akarni valamit, tenni is kell érte.”

„Elengedem azt, hogy meg akarjam változtatni a családtagjaimat. Azt viszem magammal innen, hogy a gondolatok szavakká válnak, a szavak tettekké, a tettek szokásokká, a szokások szenvedélyekké és a szenvedélyek sorsunkká lesznek. Továbbá elfogadom azt, hogy Isten szüntelenül jelen van az életemben.”

* Gyógyulás

A lelki gyógyulást kereső elkeseredett embertől azt kérdezte a Mester:
– Valóban meg akarsz gyógyulni?
– Ha nem akarnék, gondolod, hogy idejöttem volna?
– Persze. A legtöbb ember ezt teszi.
– Ugyan miért?
– Nem gyógyulásért jön, mert az fájdalmas. Enyhülésért.
A tanítványainak pedig azt mondta a Mester:
– Azok az emberek, akik csak akkor akarnak meggyógyulni, ha az fájdalommentes, hasonlók azokhoz, akik szorgalmazzák a fejlődést, de csak akkor, ha az nem jár változással.(Anthony de Mello)

(Lázár Andrea)